SPALLER ENDRE, a fogyasztóvédelmi bizottság előadója: Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. A fogyasztóvédelmi bizottság a mai ülésén megtárgyalta ezt a javaslatot, megállapította, hogy a vallási közösségek esetében igazából nagy változás nincsen ahhoz képest, amit a korábbiakban elfogadtunk, itt néhány változásról, inkább terminológiai változásról van szó. Ugyanígy a kormányzat elérte azt a célját is, hogy a kampányok olcsóbbak legyenek, az adófizetőknek ne kerüljön pénzbe, ne kerüljön annyira sok pénzbe. Hogyha egy másik módszerrel, akkor egy másik módszerrel érte el, nem baj, a lényeg az, hogy magát a célt sikerült elérni.

A bíróságok kapcsán ugyanakkor volt egy másik ügy, amelyben a kormányzat nem érte el teljes mértékben a célját, ám azt megállapította a fogyasztóvédelmi bizottság, hogy érdemes volt érte küzdeni, hiszen egy sokkal olcsóbb megoldás lett volna az emberek számára, mintegy évi 1,1 milliárddal került volna kevesebb pénzbe, mint így ez a mostani. Éppen ezért a fogyasztóvédelmi bizottság többsége támogatja ezt a javaslatot, és elfogadásra javasolja.

Köszönöm a szót.

Forrás: parlament.hu