DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök urak. Amint látom, nagyon a részletekbe is belementünk a vitában. Azért néhány alapelvet jó lenne rögzíteni.

Úgy gondolom, nagyon jó, ha egy kormánynak van eltökéltsége arra, hogy az államháztartás hiányát 3 százalék alatt tartsa, hogy csökkentse a GDP-arányos adósságát.

(13.00)

Ennél már csak az jobb, ha megfelelő intézményei és eszközei is vannak arra, olyan eszközök és intézmények, hogy soha többet ne lehessen olyan helyzetbe kerülni, hogy az ország eladósodjon. Erről szól ez a törvény, erről szól ez a javaslat, hogy legyenek olyan eszközök is, hogy akármilyen kormány van, bármilyen, akkor ne csak a kormány eltökéltsége garantálja azt, hogy 3 százalék alatt maradjon a hiány, hanem valóban kemény szabályaink legyenek, amelyek ezt elősegítik. Én mindenekelőtt azt javaslom, hogy ezt az alapelvet vegyük figyelembe, hogy olyan szabályt hozzunk létre, amely bármelyik kormánynál is megakadályozza annak a lehetőségét, hogy az államháztartás hiánya elmenjen, vagy éppenséggel az adósság növekedjen.

Hadd mondjak egyetlenegy példát, ami nem teljesen ide kapcsolódik, de részben ehhez kötődik. Lengyelországban működik az adósságfék intézménye 17 éve. Ott egy olyan rendszer van, hogy amikor az adósságráta eléri az 55 százalékot, akkor fokozatosan különböző lépéseket kell tenni, és a 60-at semmi esetre sem lépheti túl. Itt is hasonló eszközök vannak. Biztosítani kell azokat a lehetőségeket és szabályokat - hadd tegyem hozzá -, amelyek megakadályozzák azt, hogy az államháztartási hiány olyan mértékűvé váljon.

Hangsúlyoznám még egyszer: az eltökéltsége a kormánynak nagyon fontos, ennek a kormánynak megvan az eltökéltsége - most nem akarok visszamenni, hogy a korábbi kormányoknál milyen hiányszámok és milyen adósságrátaszámok vannak -, de a legfontosabb, hogy teremtsük meg mellé a szabályokat is.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu