DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Gondolom, hogy egy személynek vagy egy családnak a rendszerváltás előtti, alatti és utáni erősen liberális korszellemet tükröző konjunktúrahelyzetben látott magatartása nyilvánvalóan érdekes lehet, elsősorban tanulságként, különös tekintettel arra, hogy nem magát a konkrét ügyet tartom én a magam részéről fontosnak - s lévén, hogy az érintett nincs jelen, ezért nem is óhajtok róla beszélni -, hanem azt a szemléletet, azt az élet- és gazdaságfilozófiát, amit az ön által soroltak tükröznek. Ez azért kell hogy a Magyar Országgyűlésben hangot kapjon, mert amennyiben ez az egyéni életfilozófia államrezonná növekszik és államvezetési stílussá válik, abban a pillanatban az egész ország megérzi ennek a hátrányait.

Tisztelt Képviselőtársaim! Meggyőződésem szerint senki nincs ebben a Házban, aki vitatná a gazdaság, a piac, a pénz jelentőségét. Nyilvánvaló, hogy a kereskedelem összetartozik az emberiség történetével, együtt fejlődik, együtt használja vagy viseli a történelem sötétebb óráinak vagy rosszabb időszakainak minden hátrányát. Ugyanakkor a magyar történelem elmúlt húsz-huszonöt éve azt mutatja, hogy amikor ez egyoldalúvá válik, s valaki, valakik kizárólag ennek az előnyeit akarják használni, és nem veszik tudomásul, hogy azért mindez tulajdonképpen a termelésen múlik, amikor nem veszik tudomásul, hogy egy-egy gazdasági krach esetenként 24 óra alatt be tud dönteni egy országot, egy földrészt vagy egy gazdasági rendszert, ugyanakkor egy termelési kultúra kialakításához esetenként évtizedekre, évszázadokra van szükség és a kettőt nem együtt kezeli, akkor ez odavezet, ahová - csak példaképpen mondom - az elmúlt évtized vezetett. Ezért nagyon tanulságos számunkra az ön által felemlegetett példa, ennek, ismétlem, minden személyi és családi hivatkozása nélkül.

Csak példaképpen mondom, hogy sokkal nehezebb egy sok évtizedes fejlődés alapján létrejött kultúrát újjáépíteni, mint esetleg egy konjunkturális helyzetre rárepülni, azt kihasználni, majd amikor annak vége van, akkor azt koncként odadobni, beáldozva azzal minden olyan embert, aki ennek termelői oldalon részese volt. Mi sokszor példaként említjük a német gazdaságot, s gondolom, egyikünk sem vitatja annak korszerű, mind szervezetében, mind produktumában előremutató jellegét. De kérem, idézzék emlékezetükbe, hogy amikor negyven-ötven évvel ezelőtt az európai tengerihajó-gyártás mélyponton volt, és az volt a mondás, hogy a japán hajóipar lenyomta a tradicionális európai ágazatokat, akkor Németország áldozatokat vállalva nem adta fel a hajógyártását, volt nagyon nehéz tíz-tizenöt éve, és ma az egyetlen problémája, hogy a Kieli-csatornán nem férnek ki azok a hatalmas tengerjáró hajók, amelyeket ma a világpiac, az olyannyira istenített világpiac igényel.

Ugyanakkor kérem, hogy amikor bejönnek a parlament kapuján, nézzék meg, hogy az építkezéshez odakészített betonvasak végén milyen gyártási krotália van, nézzék meg, hogy az odakészített szürkeöntvényeken milyen nemzetiség gyártócímkéje van rajta, és akkor tapasztalhatják, hogy egyik sem magyar. Nem magyar, mert a képviselő úr által példaként felhozott emberek döntésének eredményeként ezeket az iparágakat Magyarország hagyta tönkremenni. Hagyta tönkremenni, mert volt a konjunktúra, a kereskedelem számára öt-tíz nehéz év, és azt mondták, ha nincs rajta profit, akkor pusztuljon, nem kell. Ma ennek ez az eredménye. Ezért tanulságos az, amit ön elmondott, és ezért kell ezt figyelembe vennünk.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu