DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én elnök úr döntését igénylő ügyrendi kérdésben kértem szót. Elnök úr annyiban utasította rendre az itt már helyet nem foglaló Illés államtitkárt, hogy a "baromság" kifejezést használta.
Szeretném hozzátenni viszont azt, tisztelt elnök úr, hogy az államtitkár megengedhetetlen stílusban szólt; részben szexista megjegyzéseket tett, részben pedig olyan kifejezéseket használt, amiért önök, házelnök úr is, illetve a levezető elnökök az ellenzéki képviselőket rendre rendre utasították az elmúlt három évben.
Azt tudom elmondani, hogy attól, merthogy valaki az első sorokban ül, elgurult a gyógyszere és vörös a feje, nem biztos, hogy igaza van, ellenben ez a megszólalás, amire Illés államtitkár ragadtatta magát, alkalmas arra, hogy a Ház méltóságát sértse.
Ezért arra kérem az elnök urat - függetlenül attól, hogy már nem foglal itt helyet az államtitkár -, hogy részben a kormányon keresztül, illetve a jegyzőkönyv kedvéért utasítsa rendre Illés államtitkárt. Megengedhetetlen az ilyen kifejezések használata, amilyenekkel teletűzdelte a hozzászólását (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és megengedhetetlenül sértő, megalázó kifejezéseket használt a parlamentben, ami kiváltképp elfogadhatatlan egy kormánytagtól.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban. - Közbekiáltások az MSZP padsoraiból: Úgy van!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés