KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen. Eredetileg a Puskás Imre által elmondottakra szerettem volna reagálni, reagálok is olyan értelemben, hogy a képviselő úr kárhoztatta az előző kormányt akkor, amikor azt mondta, hogy 1000 milliárd forintot vett ki az állampolgárok zsebéből.
Tisztelt Képviselő Úr! Amikor önök egy aktussal 3000 milliárd forintot vettek ki az állampolgárok zsebéből, azt hova kell sorolni? És ráadásul egy olyan indokkal, hogy arra kell ez a pénz, hogy az államadósságot csökkentsék. A miniszter úr itt az expozéjában hivatkozott is arra, hogy milyen nagyszerű, mert csökkent az államadósság. Nominálisan nem csökkent, tisztelt miniszter úr, több az államadósság, mint 2010-ben volt. Lehet, hogy a GDP-hez viszonyítottan néhány tized százalékkal csökkent, de nominálisan sokkal több egyébként.
Azt mondta, hogy sok mindenre kellene reagálni. Kérdezem, tisztelt miniszter úr: hajlandó-e ön és a kormány bemutatni az E.ON-vásárlás körülményeit, hogy milyen körülmények között, milyen vagyonértékelés alapján, miért fizettek ki ennyit az adófizetők pénzéből? Mert hogy az MVM fizeti ki, az is a magyar állampolgárok pénze, hiszen ott száz százalékban állami tulajdonú társaságról van szó, nyilvánvalóan az ott képződő nyereség az állami költségvetésbe folyhat be. Hajlandóak-e bemutatni és nyilvánossá tenni ezt a vásárlást? Mert a gyanú árnyéka ott van önök fölött, hogy miért voltak hajlandóak kifizetni. Arra hivatkozik, hogy az állami vagyon növelése milyen nagyszerű dolog.
Kérdezem önt: hajlandó-e olyan befektetéseket csinálni, amelyek után állandóan kifizetések keletkeznek önnél, tehát pénzébe fog kerülni az a befektetés? Örül, hogy megvett valamilyen vagyontárgyat, de utána csak költeni kell rá, és semmiféle gazdasági haszna nincs a dolognak. Az állami vagyon növekedését nyilvánvalóan abból a szempontból is meg kell fontolni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy származik-e az államnak haszna abból a dologból, hogy megvásárolták. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés