DR. LENHARDT BALÁZS (független): Köszönöm. Ángyán képviselőtársam a számból vette ki a szót, mert valóban úgy van, hogy annyira álszent és demagóg dolog arra hivatkozni, amit önök megtesznek, hogy tegyenek följelentést, amilyen arcátlan volt Gyurcsány Ferenc, amikor azt vetette fel az ő vagyonszerzése kapcsán, hogy mi az hogy, nagyon is, teljesen törvényesen és tisztességesen szerezte a vagyonát. Aki Magyarországon él és nem teljesen hülye vagy idióta, az pontosan látja, hogy ezek az úgynevezett baloldali oligarchák hogy szerezték a vagyonukat az elmúlt húsz évben, beleértve a volt miniszterelnököt is.
Sajnos, nagyon sok az elmaradás. Ángyán képviselőtársam is a földügyek kapcsán nemhiába rázta folyamatosan a vészcsengőt már évek óta, amit, úgy tűnik, hogy önök nem akarnak látni vagy megérteni, hanem egyszerűbb a saját klánt, a saját kapcsolatrendszert, a saját hálózatot minden törvényesnek tűnő eszközzel folyamatosan helyzetbe hozni. Mert sajnos itt ezek történnek. A legtöbb dolgot le lehet papírozni, úgy csinálni, mintha jogilag teljesen tiszta lenne, de közben kilóg a lóláb. És sajnos az az egész demokráciának nevezett rendszer rákfenéje, hogy jogszabályok, paragrafusok, szerződések mögé lehet bújni, kényelmesen mosni a kezünket, megrázni a vállunkat, hogy na és, mint Horn Gyula tette, és közben az egész rendszer üzemel, az országot pedig akadály nélkül fosztják ki. Ezzel kellene tisztában lenni mindenkinek, hogy ha tesz ellene, tudjon a tükörbe nézni egyenesen.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés