GAJDA RÓBERT, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ezúton tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy az önkormányzati és területfejlesztési bizottság a T/10749. számon benyújtott, a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvénynek az alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslatot megtárgyalta, és azt 16 igen szavazattal, 4 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak tartotta.

A bizottság többsége egyetértett ezzel a törvényjavaslattal, amely az alaptörvény negyedik módosításából szorosan következik. A kormánypárti képviselők határozottan visszautasítják, hogy az előttünk fekvő szabálysértési törvény módosítása a hajléktalanok üldözésére szolgálna. Vannak olyan közegészségügyi, közrendvédelmi indokok, amelyek a közterületen történő életvitelszerű tartózkodással ellentétben állnak. Ugyanakkor az államnak kötelessége, hogy a lakhatás feltételeit mindenki számára biztosítsa, és hajléktalanszállók is épüljenek.

Jelen szabályozás minden magyar állampolgár érdeke, amelyről bővebben rendes felszólalásomban kívánok beszélni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu