GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy gondolom, hogy van néhány olyan ügy azért a Magyar Országgyűlésben, ami nem igazán vált ki nagy vitát, mondhatnám úgy is, hogy az itt lévő politikai erők konszenzusával történhet az elfogadása.
Ez is egy olyan ügy. Ez látszott abból, amikor bizottsági előadóként Obreczán Ferenc elmondta, hogy egyhangú szavazással került általános vitára ez a törvényjavaslat, hogy valamennyi szereplő fontosnak tartja, hogy a magyar termőföld minél határozottabban és minél fokozottabban védelem alá kerüljön. Én nagyon remélem, hogy ezek a módosítások olyan dolgokat is megakadályoznak majd, ami, nagyon reméljük, hogy csak pletyka és nem igaz, hogy mondjuk, természetvédelmi területen is lehet bányát nyitni. Ez nem jó. Tehát hogyha ilyen kiskapu marad továbbra is a rendszerben, akkor ez nem szerencsés. Nem találtunk ilyet, meg kell mondjam, de ettől függetlenül az ördög nem alszik, erre nagyon oda kell figyelni.
Az is tény, hogy talán a legvitatottabb vagy vitathatóbb része ennek a jogszabálynak, ezt elmondtam a bizottsági ülésen is, ez a zártkertügy. Ez egy nehéz kenyér. Ezt láttuk egy évvel ezelőtt, amikor a kormány, szerintem teljesen jogosan megpróbálta felmérni, hogy mégis mi van a belterületi ingatlanok kapcsán zártkertekben, ami ugyan jogilag már nem is nagyon létező fogalom, de igazából mindenki így ismeri, meg így használja. Aztán ebből lett egy elég nagy kavalkád. Nem igazán értették az emberek, hogy mi a dolguk, rövid volt a határidő, túl vagyunk ezen, szerintem ez tanulság, hogy nagyon sok embert érintő ilyen ügyekben kicsit körültekintőbben, határozottan mondom, hogy körültekintőbben kell eljárni.
Azt, hogy nagyon-nagyon sok olyan zártkerti földtulajdonos van, aki a környezete életét borzasztóan megkeseríti, mindenki tudja. A saját környezetében pontosan látja, hogy milyen állapotok vannak időnként, és az is tény, hogy ebbe be kell avatkozni. Én egy dolgot vetettem fel a bizottsági ülésen, hogy egyetértve azzal, hogy legyen szankcionálva vagy más típusú hasznosítása azok földjeinek, akik erre maguktól nem képesek vagy nem hajlandók, viszont arra azért figyeljünk, hogy a tulajdon alkotmányosan nem korlátozható ellentételezés nélkül. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ha valaki mindenféle felszólítást meg bírságolást figyelmen kívül hagy, és nem működik együtt az erre illetékes hatóságokkal, hogy ott nem lehet azt megoldani, hogy ugyan ellentételezi nyilván az önkormányzat az ilyen típusú tevékenységét, de ebből rögtön levonja a valószínűleg ennél jóval nagyobb bírság összegét.
Tehát én erre hívom csak fel inkább a figyelmét, hogy a végrehajtásnál ne szaladjon bele a hivatali rendszer egy olyan problémába, hogy ebből perek legyenek, hogy milyen alapon ment oda valaki arra a földre, amikor az övé, és hát ő éppen most akart... Általában ez ilyenkor úgy van, láttunk ilyet kényszerkaszálásnál is a parlagfű kapcsán, hogy amikor megjelennek a kényszerkaszáló eszközök, akkor azonnal tudja a tulajdonos, hogy az az övé, és azt mondja, hogy éppen most akart menni kaszálni. Ez az, ami nehezen kezelhető, de valami megoldást kell rá kitalálni. Én ebben látok egy olyan veszélyt, hogy nagyon sok vitát okozhat.
(10.20)
Az pedig, hogy ezt milyen célra lehessen használni, szerintem teljesen rendben van, ugyanis van egy valós földéhség. Olyanoknak van földéhsége, akik szeretnének foglalkozni vele, de nem férnek hozzá, mert rengeteg olyan ember van, akinek viszont ott van a kezében, de nem csinál vele semmit. Tehát ebben egy közvetítő szereplőként én az önkormányzatot el tudom képzelni. Azt is el tudom képzelni, hogy ebből akár szociális alapú területet bővít, és azt is, hogy mondjuk, rendbe teszi a saját környezetét, a saját települése környezetét, hiszen ezek általában közvetlenül a települési környezetben vannak, akár közmunkások vagy közhasznú munkások bevonásával is. Tehát ez az egy olyan momentum van a dologban, ami kényes lehet, de ettől függetlenül én is azt javaslom, hogy meg kell próbálni ebben valami rendet csinálni, mert jogos igénye a tisztességesen gondolkodó és még akár földet használó állampolgároknak, hogy ez is rendben legyen.
Az pedig teljesen nyilvánvaló, hogy azok a külterületi szabályok, amelyek a földvédelemben élnek, legyenek alkalmazva belterületen is. Sokszor nagyon-nagyon kicsi a határa ennek a két fogalomnak, és ugyanazt a kárt tudja okozni valaki belterületen is, ha nem megfelelően vigyáz a termőföldre, mint külterületen. Az is nyilvánvaló, hogy ha egy törvény 7-8 évet megél, akkor annak vannak bizonyos olyan technikai korrekciós igényei is, amit az élet hoz magával. Szerintem ennek a követelményrendszernek ez a jogszabály megfelel, ezért támogattuk is a bizottságban, és támogatni fogjuk itt a parlamenti szavazásnál is. Mondom, ezen az egy ponton még az ellenszolgáltatás kapcsán valamilyen megjegyzést szerintem a törvénybe kell tenni, mert azt valahol törvényesíteni kell, hogy a hasznosítás előtt még egy pontot valahova be kell tenni. Javaslom államtitkár úrnak, hogy ezt vizsgálják meg. De még egyszer mondom, ez nem azt jelenti, hogy akik nem használják a földet, azoknak még fizetünk is, hanem nyilván megvan ott az az egyéb ellentételezési lehetőség, ahonnan ez az összeg vissza is szedhető.
Úgyhogy én is azt mondom, mint az előttem szóló Obreczán képviselőtársam, hogy javaslom ennek a törvénynek az elfogadását.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés