DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy az önök előtt fekvő törvényjavaslattal kapcsolatban a tervezet benyújtásának társadalmi hátterére is kitérjek.

A törvényjavaslat benyújtásának célja az, hogy a parlament lehetőséget biztosítson az önkormányzatoknak a hajléktalanság problémájának kezelésére, ezzel a közterületek rendjének biztosítására és a közbiztonság erősítésére. A hajléktalanság olyan társadalmi jelenség, amelynek a csökkentése és megszüntetése erkölcsi kérdés, és ezért egy felelős kormánynak nemcsak a többség szempontjából, hanem a szükséget elszenvedők szempontjából is kezelnie kell a helyzetet. Ezért is jár köszönet azoknak a civil és karitatív szervezeteknek, amelyek az elmúlt években a kormánnyal együttműködve dolgoztak annak érdekében, hogy a hajléktalanok helyzete javuljon Magyarországon.

A kormány meghozta a szükséges döntéseket ahhoz, hogy az ország fel tudjon készülni a télre, ezért ma Magyarországon több fűtött szálláshely áll rendelkezésre, mint ahány hajléktalan él az országban. Tehát a kormány gondoskodott arról, hogy mindenki megfelelő körülmények között, fedél alatt tölthesse el ezeket a nehéz heteket, esetleg hónapokot. Budapesten két év alatt 700-zal növeltük a férőhelyek számát, komfortosítottuk azokat, gondoskodtunk a szállókon a biztonságról és egészségközpontot létesítettünk. A főváros cégei foglalkoztatást és munkabért biztosítanak a hajléktalanok számára. Ezt egészíti ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma által biztosított pályázati forrás, amelynek összege 2012-ben 379 millió forint, és 2013-ban hasonló nagyságrendű összeg. Ez biztosította a téli időszakban működő programok forrását, az étkeztetést az éjjeli menedékhelyeken, gyógyszer, kötszer, vitamin biztosítását, krízisautó működtetését, valamint egyéb, az ellátást kiegészítő programokat, például az intézményi eszközök javítását, jogsegélyszolgálat támogatását.

Az Új Széchenyi-terv keretében ezen túl a hajléktalan emberek foglalkoztatását, lakhatását támogató programra 917 millió forint áll rendelkezésre. A 917 millió forintos keretösszegből a fedél nélküli emberek ellátásával foglalkozó intézmények igényelhetnek forrásokat. Ez a pályázati forrás kifejezetten a vidéki, nehéz helyzetbe került embereknek segítetett. Budapest és Pest megye 58 millió, míg a többi megye összesen 859 millió forintra pályázhatott.

(12.30)

A kormány támogatja az ellátó intézmények fejlesztését, az utcán élők befogadását, ennek érdekében innovatív szolgáltató kialakítását, az önálló, tehát intézményen kívüli lakhatás biztosítását. Fontos része a pályázati kiírásnak az, hogy az érintettek munkába állását személyre szabott képzésekkel vagy egyéni fejlesztési tervekkel segíti. Az egyes projektekbe 10-150 hajléktalan embert vonhatnak be a szervezetek.

A hajléktalanok ellátására a kormány az idén összesen 8 milliárd 200 millió forint normatív támogatást biztosít, továbbá más programok mellett csaknem 360 millió forint pályázati forrást nyújt több tucat karitatív civil, egyházi szervezet és önkormányzat segítő tevékenységéhez.

A kormány biztosította és biztosítani is fogja azokat a feltételeket és eszközöket, amelyekre szükségük van az ellátást nyújtó szervezeteknek, egyházaknak, önkormányzatoknak. A kormány határozott célja az, hogy senki ne fagyjon meg az utcán. A kormány álláspontja az, hogy az élet védelme a legfontosabb feladat. Az elmúlt télen is életek tucatjait tudtuk megmenteni a szervezetek összefogásával, azzal, hogy az embereket melegedőkbe, szállókba vittük.

Ezen hatékony intézkedések mellett minden olyan javaslatot, amely a hajléktalanok helyzetén kíván javítani, szívesen fontolunk meg. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a törvényjavaslatnak nem egy élethelyzet, a hajléktalanság büntetése a célja. Természetesen nem szenvedhet senki hátrányt azért, mert hajléktalan, azonban a hajléktalanság mint élethelyzet nem ok arra, hogy megnehezítsék a többi, nem hajléktalan ember életét. Az ő jogaikat is védeni kell, és a kormány ezt meg is fogja tenni.

Be kell látni, hogy a hajléktalanprobléma kettős: részben szociális és egészségügyi, részben pedig rendészeti kérdés. Ezért is fontos, hogy a megfelelő módon, garanciális szabályokkal körülbástyázott szabályozás szülessen.

A normaszöveg megalkotásánál az Európai Unió gyakorlatát is figyelembe vettük. A törvényjavaslat tehát a következő megoldást nyújtja. Az önkormányzatnak lehetőséget teremt arra, hogy a közterület meghatározott részein az életvitelszerű tartózkodást jogellenessé nyilváníthassa. Fontos kiemelni, hogy a javaslat célja nem a büntetés, hanem az, hogy a jogszabályokat mindenki betartsa. A törvényjavaslat szerint az első alkalommal csak felszólítással élhet a hatóság, ha észleli a jogellenes tartózkodás tényállását; ez is biztosítja a humánus eljárást.

Az önök előtt fekvő törvényjavaslat jogtechnikailag az Országgyűlés 2013. március 11-én elfogadott, Magyarország Alaptörvényének negyedik módosításához kapcsolódik. Az alaptörvény módosítása lehetőséget teremt arra, hogy az Országgyűlés a jogellenes közterületi tartózkodással kapcsolatos szabályokat is rendezze.

Az alaptörvény rögzíti, hogy az emberhez méltó lakhatás feltételeinek a megteremtését az állam és a helyi önkormányzatok azzal is segítik, hogy törekednek valamennyi hajlék nélküli személy számára szállást biztosítani. Rögzíti továbbá azt is, hogy törvény vagy helyi önkormányzat rendelete a közrend, a közbiztonság, a közegészségügy és a kulturális érdekek védelme érdekében a közterület meghatározott részére vonatkozóan jogellenessé minősítheti az életvitelszerű közterületi tartózkodást. A javaslat szerint jogellenesen életvitelszerű közterületi tartózkodás, ha az a helyi önkormányzat rendeletében kijelölt közterületrészen valósul meg, és az érintett a kijelölt közterületet a szabálysértési hatóság felkérésére önként nem hagyja el.

Tisztelt Országgyűlés! Lényeges kiemelni, hogy a helyi önkormányzatok rendeletalkotási joga korlátozott. Az önkormányzat a tiltást csak az alaptörvény által szabott keretek között, egyes meghatározott területeken és a közrend, a közbiztonság, a közegészségügy és a kulturális érdekek védelme érdekében rendelheti el.

A javaslat szerint a tényállásnál nem lehet bármilyen büntetést bármilyen sorrendben kiszabni, hanem először a releváns intézkedések, illetve a közérdekű munka alkalmazásával kell szankcionálni a szabálysértést. A javaslat nem ad lehetőséget helyszíni bírság kiszabására.

A törvényjavaslat rögzíti, hogy aki a közterület olyan részét használja életvitelszerű tartózkodás céljára, ahol az önkormányzati rendelet azt tiltja, és a rendőrség, a járási hivatal arra felhatalmazott ügyintézője, a közterület-felügyelő, az erdészeti hatóság arra felhatalmazott ügyintézője, a halászati őr vagy a mezőőr felkérése ellenére nem hagyja el, szabálysértést követ el. Ez feljelentést von maga után.

Súlyosabban minősül a szabályértés, ha az elkövetés időpontját megelőzően 6 hónapon belül már két alkalommal történt jogerős elmarasztalás ugyanezen szabálysértés miatt. Ebben az esetben a szabálysértés elzárással is büntethető.

A törvényjavaslat büntetni rendeli azokat, akik a tulajdonos hozzájárulása nélkül építményt emelnek. Ebben az esetben elzárás büntetés is kiszabható. Ez a szabálysértés a bíróság hatáskörébe tartozik.

Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat tartalmazza az alaptörvény rendelkezéseinek megfelelő felhatalmazó rendelkezést arra, hogy az önkormányzatok a tiltott közterületet kijelölhessék. A törvényjavaslat egyértelművé teszi, hogy a helyi önkormányzatoknak a tiltott közterület kijelölése nem kötelező, hanem lehetőség. A helyi önkormányzatoknak a törvényi szabályok miatt nem keletkezik jogalkotási kötelezettsége.

Tisztelt Országgyűlés! Kérem önöket, hogy a törvényjavaslatot támogatni szíveskedjenek. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu