RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Általában nagy figyelemmel szoktam hallgatni Schiffer Andrást, mert megfontolandó dolgokat is szokott mondani, de ez a hozzászólása messze állt ettől.
Tisztelt Képviselő Úr! Először is nem élethelyzetet szankcionál ez a mostani törvénytervezet, erről egyébként szó sincs; másodszor nem is csak kiemelt turisztikai célokról van szó. Fogadóórámon bizonyos területekkel, játszóterekkel kapcsolatban tömegesen kerestek meg szülők, hogy tegyünk már valamit, hogy a hajléktalanok ne ott töltsék az éjszakát, ahol egyébként másnak a gyermekei játszani fognak. Tisztelt Képviselő Úr! Ha lesz gyereke, akkor át fogja élni ezt a problémát majd. Ez egy komoly probléma - nemcsak a belvárosi turisztikai célpontokról van szó!
Másrészt azt is javasolnám képviselő úrnak, hogy beszéljen Vágó Gábor képviselő úrral, akinek a felszólalásával sok mindenben nem értettem egyet, de azt elmondta, az kétségkívül igaz, hogy a kormány sok szociális hajléktalanszállót épített Budapesten az elmúlt időszakban, és nagyon jelentősen változott ez a terület. Arra is hadd hívjam fel a képviselő úr figyelmét, hogy egy idősoros táblán hasonlítsa össze, hogy Budapesten hány ember fagyott meg tíz éve, három éve, négy éve, és hány ember fagyott meg a kormányzásunk óta, és akkor meglátja, hogy a hajléktalanok szempontjából Tarlós István főpolgármestersége vagy pedig Demszky Gábor főpolgármestersége volt-e a kedvezőbb. El kell mondjam, hogy miközben önök telekiabálják Európát, hogy hogyan bánunk a hajléktalanokkal, például a télen megfagyott hajléktalanok száma Magyarországon a töredékére csökkent.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés