VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A felszólalásom elején szeretném jelezni azt az elnök úrnak, hogy a képviselőcsoportunk szeretné kérni, hogy az ülésnap végéig lehessen módosító indítványokat benyújtani a javaslathoz.

Köszönöm szépen.

Mielőtt hozzálátnék a javaslat elemzéséhez, először Gajda Róbert felszólalására szeretnék reflektálni, aki épp nincs itt a teremben, de ő mondta azt, hogy az elmúlt időszakban a szőnyeg alá söpörték a hajléktalanság kérdését. Én ezt máshogy fogalmaznám meg, inkább azt mondanám, hogy főleg az elmúlt időszak szocialista-liberális kormányai, illetve a Fővárosi Önkormányzat egy nagy szociális bizniszt csinált ebből, és ezt a nagy szociális bizniszt átjátszotta főleg liberális körökhöz köthető civil szervezetek részére. (Lendvai Ildikó: Jézus!) Lehet, hogy azért is topogott egy helyben a hajléktalanellátás kérdése főleg a fővárosban, mert ezek a liberális körök uralták az egész rendszert. Tény az, hogy a kérdéshez hozzá kell nyúlni. Tény az, hogy néha drasztikus megoldásokat kell alkalmazni, csak én nem látom úgy, hogy ami most előttünk fekszik, ez a javaslat megoldaná a problémát, és akár valamilyen szinten is kezelné a helyzetet.

Mikről is beszélek, milyen hibái is vannak ennek? Amit már nagyon sokan említettek: a rendészeti megoldás pusztán önmagában nem megoldás. Rendészeti eszközökkel nem lehet megoldani az életvitelszerű utcán tartózkodás helyzetét, még az önkormányzatok által kijelölt területeken sem. Azzal egyetértek, tény, hogy mind járványügyi szempontból, mind a közterület tisztasága érdekében, mind akár idegenforgalmi szempontból, vagy akár azért, hogy egy város élhetőbb legyen, vagy akár azért, amit Lukács képviselő úr is mondott, hogy egy játszóteret a rendeltetésének megfelelően lehessen használni, ahhoz lépésekre szükség van, csak nem biztos, hogy pusztán a rendészeti lépések megfelelő lépések ennek a megoldásában.

Egyébként ha már a játszótérnél tartunk, felkaptam a fejem egy kicsit, mert a játszótereken nem csak a hajléktalanság a nagy probléma. Például jelenleg jogszabályok alapján is el lehetne járni, mondjuk, itt van a nemdohányzók védelméről szóló törvény, amely szerint a játszóterek bejáratától ötméteres körzetben és a játszótéren tilos a dohányzás, ehhez képest rendőrök mennek el játszóterek mellett, ahol főleg egy etnikai csoportba tartozó egyedek szotyoláznak és cigarettáznak, és normális szülő nem tudja oda levinni a gyerekét. Kérdezem én, hogy ha majd az ott csövező hajléktalanokkal szemben el fognak járni a játszótéren, akkor ezekkel a játszótereket szintén élhetetlenné tevő egyedekkel szemben miért nem jár el a rendőrség vagy a megfelelő hatóság.

Mit fogunk elérni ezzel a törvénnyel? Az is egy érdekes kérdés egyébként - nem mondtam még soha ilyet, de Lamperth Mónikának egy elég érdekes és helytálló kérdése volt, illetve nem Lamperth Mónikának, hanem Lendvai Ildikónak -, hogy a felszólítás után mennyi időt kell várnia a közegnek, hogy szabálysértési eljárást indíthasson. Ha látja, hogy szedelőzködik, akkor nem, vagy ha egy hónap múlva visszatér és még mindig ott van, akkor igen. Ez nincs benne, lehet, hogy ez majd rendeletben lesz szabályozva, de tényleg nem látjuk sehol, hogy ez hogyan fog történni.

Ha foganatosítja a szabálysértési eljárást, akkor mi fog történni? Közérdekű munka révén kell jóvátennie ezt a büntetést, le kell dolgozni a büntetését. Kérdezem én, hogy önök szerint - próbálok nem sértő jelzőket használni - egy olyan stádiumban lévő hajléktalan, akiket néha látunk a belvárosban, hogy szinte önmagáról nem tud, aki már maga alá vizelt, és fogalma sincs arról, hogy hol van, ő majd jelentkezni fog közérdekű munkára és le fogja dolgozni a büntetését. Ez életszerű? Vagy lesznek speciális közérdekűmunka-letöltő helyek, ahova az ilyen embereket fogják küldeni megfelelő egészségügyi és szociális ellátás mellett, vagy hogyan? Elképzelhetetlen! Akkor mi a következő lépés? Megpróbálják rajta behajtani a büntetést. Ez is nagyon életszerű, hogy majd az utcán, az aluljáróban csövező, minden egzisztenciáját elveszítő hajléktalan kifizeti a büntetést. Akkor mi? Marad az elzárás, ami nem kevés pénzbe kerül, és az elzárás befejeztével az a hajléktalan ugyanoda fog visszakerülni. Ez megoldás? Ez nem megoldás. Időleges megoldást nyújthat egy-egy egyed esetében, amúgy meg konkrét megoldást nem jelent.

A másik érdekes kérdés az, hogy korlátlan lehetőségük lesz az önkormányzatoknak arra, hogy a területet kijelöljék. Tehát egy város mondhatja azt, hogy az ő közterületeinek a száz százalékában tilos az életvitelszerű közterületen való tartózkodás? És ha az egyik önkormányzat ezt megteszi, a szomszéd nagyváros önkormányzata nem teszi meg, akkor majd lesz egy új honfoglalás, lesz majd egy népvándorlás, hogy elindulnak a hajléktalanok egyik területről a másikra? Mert ezt fogjuk tapasztalni. Ezt miért nem lehet korlátozni? Ésszerű is lenne korlátozni. Elismerem, hogy minden településnek van olyan közterülete, ahonnan ki akarja tiltani a hajléktalanokat, az életvitelszerűen az utcán tartózkodó hajléktalanokat, aláírom és el is fogadom, de akkor legalább ezt maximalizáljuk.

A másik dolog az eltörlésre került passzus, ami a szabálysértési törvényben szerepelt. Ott a kormánypártok elfogadták a tőlünk jövő módosító indítványt, vagyis az olyan települések, ahol nem biztosított százszázalékosan a törvény által előírt hajléktalanellátás rendszere - ugyanis vannak ilyen települések -, ott ne lehessen alkalmazni ezt a jogszabályt. Ez ki is került belőle, ez most már benne sincs. Egy példát mondok: van egy önkormányzat, amely nem foglalkozik azzal, hogy a szociális törvény milyen kötelezettségeket ró rá, nem működik nála a hajléktalanellátási rendszer, és a közterületeinek a száz százalékát hajléktalanmentes övezetnek nyilvánítja, mert megteheti. Azok a hajléktalanok, akik eddig ott tartózkodtak, lehet hogy átvándorolnak egy olyan településre, amely kicsit empatikusabban áll a kérdéshez, és azt mondja, hogy az ő közterületeinek csak az 50 százaléka legyen az a terület, ahol az életvitelszerű utcán tartózkodás jogellenes, akkor azok a másik településről oda fognak vándorolni jogtalanul, mármint hogy a települések közötti viszony szempontjából jogtalanul. Ez is egy érdekes kérdés, hogy ez miért nincs maximalizálva.

A másik kérdés az, hogy a törvény úgy fogalmaz, hogy a települési önkormányzatok, illetve a főváros önkormányzata. Innentől fogva a kerületeknek nem lesz beleszólásuk, hogy az ő kerületükben melyik terület legyen ilyen? Ugyanis akkor elképzelhető az, hogy mondjuk, az újpalotai szökőkút környékét ilyen környéknek szeretnék, mert végre a lakótelepen a tízes tömbök árnyékában van egy ilyen szép hely, de a főváros nem szeretné, ugyanis ő a szűkebb, történelmi belvárosra koncentrálja, illetve szűkíti ezt a kört. De már több kormánypárti képviselő jelezte, hogy ilyen módosító indítvány lesz. Egyébként ilyen módosító indítványunk nekünk is lesz, úgyhogy elképzelhető, hogy valami jó irányba el tudunk mozdulni ebben a kérdésben is.

Le szeretném szögezni azt, nem kérkedni szeretnék ezzel - de többen mondták, hogy már voltak hajléktalanszállón, hogy már láttak az utcáról hajléktalanszállót, hogy a tévében egyszer már láttak egy riportot, ami hajléktalanszállóról, illetve hajléktalanokról készült -, hogy a hajléktalanságról én onnan szereztem a tapasztalatomat, hogy a szociális tanulmányaim során is sokszor foglalkoztunk ezzel a kérdéssel, és több éven keresztül a városomban a téli krízisidőszakban önkéntesként részt vettem a téli krízismunkában, és a munkahelyeim kapcsán is a szociális ágazatban elég sokszor találkoztam hajléktalan személyekkel. Tehát nem légből kapott információim meg első benyomásaim vannak a hajléktalanság kérdéséről. Ezt csak azért tartottam fontosnak elmondani, hogy ne érjen már az a vád, hogy én innen, az elefántcsonttoronyból akarom megmondani, hogy mi a jó és mi a rossz.

Ha ezeket a szempontokat figyelembe vesszük, akkor azt látjuk, hogy nem jelent ez megoldást. Mi a legnagyobb problémája ennek a javaslatnak, ami már a bizottsági ülésen is szóba került? Az, hogy egy kalap alá veszi az összes hajléktalant, pedig ha a hajléktalantársadalmat nézzük, akkor legalább két nagyon markáns csoport elkülöníthető. A hajléktalanság kérdésének megoldásában mi két csoport mentén indulunk ki. Ezt a két csoportot el is neveztük.

Az egyik az utcalakók csoportja. Az utcalakók csoportja az, akik miatt egyébként szerintem született ez a törvényjavaslat, és én is megkockáztatom azt, hogy főleg kampánycélból született ez a törvényjavaslat, ugyanis a többségi társadalom nagy részét ténylegesen zavarja, hogy nagyon sokszor -, amit Lukács képviselő úr is mondott - rendeltetésszerűen nem lehet egy játszóteret használni, az ember nem tud leülni a padra. Mi utcalakóknak neveztük el ezt a csoportot, akik már végleg berendezkedtek a közterületen való lakhatásra, az életvitelszerű használatára a közterületnek, és már egyfajta devianciába is átment a viselkedésük, tehát az alapvető normáit egy békés együttélésnek és a társadalomnak az életvitelszerű utcán tartózkodás során sem tartják be.

A másik nagy csoport pedig klasszikus kifejezéssel élve: a fedél nélküliek csoportja, akiket megfelelő segítséggel, megfelelő szakmai hozzáállással ebből a fedél nélküli állapotból nagyon könnyen reintegrálni lehet. Nagyon sokan átmeneti jelleggel kerülnek ebbe a helyzetbe, és önmaguk erejéből, önmaguk által kikerülnek ebből az élethelyzetből.

(14.30)

És hogy miért fontos e két csoport megállapítása? Azért, mert ennek a két csoportnak a kezelése, illetve a problémájának megszüntetése egészen más szisztémákat, egészen más módszereket követel. Azt nem tagadjuk, hogy főleg az utcalakókkal kapcsolatban, akik már csúnya, átkos időket idéző kifejezéssel antiszociálissá váltak és - nagyon sok esetben ezt tapasztaljuk - a személyiségük is már annyira torzult, hogy segítség nélkül nem tudnak kijönni ebből az élethelyzetből, sőt itt mondanám meg azt egyébként, hogy az utcalakók között van egy bizonyos százalék - számokat nem akarok mondani, mert nincs igazán olyan kutatás, amely ezt alátámasztja, de elég markáns százalék van -, akik sajnos már ebből az élethelyzetből vissza sem tudnak jönni; akiknél már a személyiségtorzulás, a szocializációs folyamatuk - kicsit abszurd módon használva ezt a kifejezést - már olyan szakaszban van, hogy ők már végleg utcalakókká váltak.

Éppen ezért kell máshogy kezelni a kérdést náluk. Nem vitatom, pont azért, mert vannak ilyen személyek a hajléktalanok és főleg az utcalakók között, nem tagadom, hogy kényszerintézkedésre nagyon sok esetben szükség van, és a kormánypártiak által elmondott indokok alapján igenis szükség van erre, akár a járványügyi, akár az élhető városok szempontjából, akár rendeltetésszerű közterület-használat igénye szempontjából erre szükség lehet, kényszerintézkedésre szükség lehet, csak nem rendészeti kényszerintézkedésre van szükség, hanem szociális és egészségügyi kényszerintézkedésre van szükség.

Mondhatnám úgy is, csúnya szóval élve - de ez már nem trendi, főleg az Európai Unióban nem trendi -, hogy kényszergyógykezelésre van szükség bizonyos hajléktalan személyekkel kapcsolatban. És hogy ezt hogyan is képzeljük el? Ezt úgy képzeljük el, hogy a jelenlegi hajléktalanellátó rendszert ki kell egészíteni még egy lépcsőfokkal. Ez egy olyan lépcsőfok lesz, aminek akár az engedélyeztetésénél, akár a kialakításánál azokat a szigorú szempontokat nem kell betartani, mint akár egy normál hajléktalanszálló kialakításánál.

Ezek lennének azok az egységek, ahova kényszerintézkedés során ezeken a területeken életvitelszerűen tartózkodó, a rendeltetésszerű használatot akadályozó személyeket be lehetne szállítani, ott megfelelő egészségügyi és szociális ellátás mellett - és akár itt bejöhet a rendészeti kérdés is -, rendészeti felügyelet mellett megpróbálkozhatnánk az ő reintegrációjukkal. Akár azzal, hogy közérdekű munka a jóvátétele akár egy szabálysértési eljárásnak, de akkor kontrolláltan, akár egészségügyi, akár szociális szakember, akár rendészeti szakember által kontrolláltan és egyéb programokkal beindíthatnánk ezeknek az embereknek a reintegrációját.

És elképzelhetőnek tartom, hogy ezzel a rendszerrel, ezzel a kényszergyógykezeléssel lennének olyan személyek, akik akár az általam mondott, általunk alkotott fogalmak alapján utcalakóból fedél nélkülivé válhatnak, aztán fedéllel rendelkezővé válhatnak, és sajnos itt szűrődik majd ki az az elég markáns réteg az utcalakók között, akik viszont már olyan fázisban vannak, hogy ebből az élethelyzetből, ebből az életformából és személyiségformából kitörni már nem tudnak.

De valamit kell tennünk, hogy egyrészt elkülönítsük, másrészt azt, hogy hathatósan ezen az állapoton változtatni tudjunk, mert a vége, ahogy az előbb vázoltam, a jelenlegi koncepció szerint a vége mindenképpen az elzárás lesz. Az elzárás, ahol pár napot csücsül a szerencsétlen a fogdán, megmosdatják, igaz, enni kap és lehet, hogy még egy egészségügyi vizsgálaton is keresztülesik, de utána, ha onnan kikerül, ugyanott folytatja, ahol a bevitele előtt elkezdte.

Eltérve kicsit a tárgytól, a vitához kapcsolódóan lenne egy mondat megjegyzésem. Innentől fogva bármiféle vitában megnézhetjük azt, hogy milyen jogalapja van a Magyar Szocialista Pártnak bármit is kritizálni és bármit is mondani, ugyanis miután Lamperth Mónika képviselő asszony kétpercezés közben Lukács képviselőtársunkat kritizálta azért, hogy beindított egy vitát és elhagyta a termet, azután ő szépen csomagolt és elhagyta az ülésteremet.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu