DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, elsődleges kormányzati célkitűzés a lakosság, a családok terheinek csökkentése. Nyilvánvaló, hogy ezzel súlyos érdekeket sértünk, olyan érdekeket, amelyek az elmúlt évtizedben, évtizedekben alakultak ki. Ezek figyelemmel kísérése ma több állami intézmény, szervezet feladata, így elsősorban a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságé, de az Energia- és Közműhivatalé és nem utolsósorban a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumé. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság legutóbbi vizsgálatainak eredményei azt mutatják, ahogy ön is kérdésében említette, hogy bizony a szolgáltatók törvényi kötelezettségük ellenére számos esetben félrevezető tájékoztatást nyújtanak. és esetenként kifejezetten rosszhiszeműen járnak el.

2012-ben összesen 4731 beadvány érkezett a hatósághoz a közüzemi szolgáltatásokhoz kapcsolódóan. Ez a szám a 2013. év első félévében már meghaladja a 3400-at. A közüzemi szolgáltatási területen kiszabott fogyasztóvédelmi bírság - tehát milyen eszközöket alkalmazunk: elsősorban bírságot - 2012-ben több mint 163 millió forint volt, idén ez a szám már eléri a 224 millió forintot. Természetesen a megoldás nem az, hogy a szolgáltatók hibáznak, mi pedig bírságolunk, hanem az, hogy olyan törvényi és normahátteret és környezetet biztosítsunk, ahol a közszolgáltatók egyszerűen nem kerülhetnek abba a helyzetbe, hogy a fogyasztókat megkárosítsák.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu