KARÁCSONY GERGELY (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttem szóló ellenzéki képviselők elmondták azokat a problémákat, amelyek valóban élesen merülnek fel ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatosan. A kulturális bizottság ülésén is elég éles szóváltás volt a törvényjavaslat kapcsán, elsősorban azzal kapcsolatosan, hogy milyen mértékben képes ez a törvényjavaslat helyesen kezelni azt a létező problémát, hogy a magyar műkincsvagyon nem mindig kellően hozzáférhető, nem mindig a legjobb helyen van, és nem mindig tudjuk biztosítani azt, hogy leginkább közkinccsé váljon, és mindannyiunk számára hozzáférhető legyen.

(21.50)

Ez egy olyan kérdésfeltevés, amin valóban, ahogy Hiller képviselőtársam mondta, hosszasan lehetne vitatkozni, beszélgetni. Azt gondolom, hogy ezt a vitát előbb-utóbb a magyar kulturális élet bizonyára le fogja folytatni, hiszen már halljuk azokat a híreket, hogy a múzeumi negyed elképzelt megvalósítása könnyen lehet, hogy egy évtizedek óta nem látott műkincsmozgást indíthatna el Magyarországon, hiszen olvasunk arról, felmerült az a javaslat például, hogy mondjuk, a pécsi Csontváry Múzeum kiállítását Budapestre költöztessék. Nyilván egy érdekes vitát lehetne lefolytatni arról, hogy mi a helyesebb: az, ha Budapesten nyilván több néző számára hozzáférhetővé teszünk egy kiállítást, vagy ha meghagyjuk az eredeti helyszínen.

Az igazi probléma ezzel a törvényjavaslattal az, hogy túlságosan rapid módon érkezett elénk. Sajnos, sokszor láttunk már olyan javaslatot, amely egy konkrét politikai szándék megvalósítására törekedett, és bár Orbán Viktor miniszterelnök úr azon a bizonyos fertődi kormányülésen még kormányjavaslatról beszélt, végül is egyéni képviselői indítvány formájában jutott a Ház elé ez a javaslat, amely tulajdonképpen a miniszter jogává tenné, hogy szabadon rendelkezzen a magyarországi műkincsvagyon áthelyezéséről. Nyilván a szükséges egyeztetéseket akarták kikerülni, ezt sokszor láttuk már az elmúlt három évben, hiszen ha egyeztetniük kellett volna szakmai szervezetekkel, valószínűleg nem találtak volna olyat, amely ezt támogatta volna. Itt képviselőtársaim már utaltak rá, nem szeretném hosszan idézni, de itt van a kezemben a KKDSZ nyílt levele, itt van a kezemben a Magyar Régészeti Szövetség nyílt levele. Nem nagyon van olyan szakmai szervezet Magyarországon, amely ebben a formában ezt a törvényjavaslatot támogatná.

Ráadásul, ha végignézzük az elmúlt három év történéseit, volt már néhány olyan einstand, akár a magánnyugdíjpénztárakra gondolhatunk, vagy a takarékszövetkezetekre, ahol láttuk azt, hogyan működik a kétharmad, ha valamit meg akar szerezni.

Itt azonban, és ezt nem tagadjuk, nem vitatjuk el, sőt erről szeretnénk beszélni, van egy jogos szempont, amit érvényesíteni kell, hiszen nyilván nagyon sok olyan műkincs van Magyarországon raktárakban, amely lehet, hogy egy kevésbé forgalmas közterületen, közintézmény falain sokkal több mindenkihez eljuthatna, és még az is lehet, hogy vissza tudna illeszkedni abba a kulturális környezetbe, ahonnan esetleg néhány évtizeddel ezelőtt barbár módon kiszakították.

Egy dolog azonban nagyon fontos lenne - és ilyen szempontból a bizottsági elnök úr kirohanása a kulturális bizottság ülésén, amit főleg nekem célzott, azt gondolom, nem megoldás -, amit a törvényjavaslat nem old meg. Ő arra hivatkozott, hogy miért aggódunk mi ennyire, miért nem feltételezünk jó szándékot, majd a végrehajtási rendeletben megkapjuk azokat a garanciákat, amelyek azzal kapcsolatosak, hogy a miniszteri döntés értelmében áthelyezett műkincsek ne kerüljenek rosszabb körülmények közé, majd a kormányrendelet erről biztosítani fogja az ezért aggódókat. Azt is hallottuk már, Kövér László házelnök úr elmondta, hogy valójában arra is fel kell készülnünk, hogy alapvetően majd rendeletekkel lesz igazgatva ez az ország. Azt gondolom, hogy akkor tudnánk ezt a szempontot jó szívvel elfogadni, ha a törvény valamifajta garanciát megfogalmazna azzal kapcsolatosan, hogy nem lehetnek ennek az áthelyezésnek az áthelyezett műkincsek a kárvallottjai, és ezen keresztül a magyar nemzeti kulturális örökség sem lehet a kárvallottja. Valamifajta elkötelezettséget ennek a törvényjavaslatnak mégiscsak tartalmaznia kellene, amit aztán majd megvalósít részleteiben a végrehajtási rendelet. Mivel ilyen eleme ennek a törvényjavaslatnak nincs, és bár tudom, hogy ez az általános vita, de ez vastagon az általános vitához tartozik, mert ez a baj elsősorban ezzel a törvénnyel, ami a műkincsek áthelyezését illeti, az, hogy nem tesz ilyen kijelentést.

Szeretném felhívni a tisztelt kormánypárti képviselőtársaim figyelmét, és el kell mondanom, hogy a kulturális bizottságban alapvetően racionális viták zajlanak, és azt gondolom, talán meg tudom győzni önöket arról, hogy támogassák ezt a módosító indítványt, amit Hiller István képviselőtársammal közösen nyújtottunk be. Ez nem szól másról, mint hogy a törvény garantálja azt, hogy a miniszter e műkincs-áthelyezési jogát csak úgy gyakorolhatja, hogy az adott kulturális javak vonatkozásában a korábbi kezelés, őrzés és műkincsvédelem színvonala nem romolhat, továbbá a tudományos kutathatóság lehetőségei sem csökkenhetnek. Magyarán, nem szeretnénk mást, mint hogy ez a törvényjavaslat mondja ki, hogy amikor valamilyen műkincs akár rövidebb vagy hosszabb időre egy másik helyre átkerül, akkor ott ugyanazokat az őrzési, kutathatósági és egyéb szempontokat érvényesíteni kell annak, aki ezeket a műkincseket kiállítja.

Van a javaslatnak egy másik eleme is, amiről azt gondolom, hogy szintén aggályos; bár ha ezt a módosító indítványt el tudná fogadni a Ház, akkor ebben is - hogy is mondjam - meglátnám a lehetőséget. Ugyanis a törvényjavaslat arról is beszél, hogy nemcsak közintézmények között történhet ilyen műkincskölcsönzés, hanem magánszemélyekkel is köthet az állam szerződést a műkincsek kiállításával kapcsolatosan. A magánszemélyek ritkán rendelkeznek olyan kapacitással, hogy az adott műkincs sokkal jobban hozzáférhető legyen, mint bármely más közintézmény esetén vagy közgyűjteménynél. Miközben ismerjük a magyar történelem viharos évtizedeit, tehát pontosan tudjuk, hogy más, szerencsésebb sorsú országokban sok esetben a magántulajdon ugyanúgy a közkincs része és ugyanúgy hozzáférhető a kulturális értékek iránt érdeklődő közönség számára. Magyarország azonban nem ilyen ország. Tehát azt gondolom, hogy ez a két dolog együtt, egyfelől hogy nincs semmilyen garancia arra, hogy az őrzés körülményei ne romoljanak, illetve az, hogy magánszemélyek is lehetnek olyanok, akik az állammal szerződésben ezeket a műkincseket úgymond kibérlik a nemzeti kulturális örökségből, ez a kettő együtt, azt gondolom, eléggé joggal váltja ki a szakmai szervezetek kritikáját.

Ezzel együtt is valóban a törvényjavaslat másik eleme szintén felvet bizonyos aggodalmakat, és lehet, ha most ez lenne az első törvény ebben a parlamentben, amihez hozzá kellene szólnom, akkor több jóindulat és nyitottság lenne bennem azzal kapcsolatosan, hogy itt nincs valami a háttérben. Hiller képviselőtársam hosszan beszélt arról és én is tudok konkrét pletykákat, úgyhogy attól félek, szintén egy lex valaki lesz ez a törvényjavaslat. Reméljük, hogy nem így lesz, és bízom az államtitkár úr szavában, bár a kormány egészének szavahihetőségén, azt gondolom, elég sok csorba esett már az elmúlt időszakban.

Köszönöm szépen a figyelmet. Tehát arra kérem a képviselőtársaimat, főleg az előterjesztő Gyimesi Endre képviselőtársamat, akinek, azt gondolom, a kulturális értékek iránti elkötelezettségét nem kell hogy kétségbe vonjuk egy pillanatra sem, hogy támogassák majd a bizottságban és itt a parlamentben ezt a módosító indítványt. Úgy sokkal könnyebb szívvel tudnám támogatni ezt a javaslatot.

Köszönöm szépen a figyelmet.

Forrás: parlament.hu