DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A 2010-es kormányprogramban azt ígértük, hogy helyreállítjuk a rendet és közbiztonságot Magyarországon. Ennek érdekében tettük meg azokat a lépéseket, amelyeket ön idézett, bár ezt az idézést cinikusan tette.

Tisztelt Képviselő Úr! Mi nem ígértük azt, hiszen nem ígérhettük - bár nagyon szívesen megtettük volna, ha megtehettük volna -, hogy nem követnek el egyetlen bűncselekményt sem, hanem azt ígértük, hogy ha elkövetnek bűncselekményt, akkor a rendőrség mindent megtesz annak érdekében, hogy az elkövetőket elfogja. Ez történt a cibakházi súlyos bűncselekmény elkövetőjével, ez történt az ön által említett másik bűncselekmény elkövetőjével, és ez történik a legtöbb bűncselekmény elkövetőjével szemben Magyarországon. A rendőrség feladata a védelem jogának biztosítása minden törvénytisztelő állampolgár számára, a bűncselekmények megelőzése, de ha mégis követnek el bűncselekményt, akkor a rendőrség feladata a bűnösök, az elkövetők elfogása.

Tisztelt Képviselő Úr! Én úgy gondolom, megalapozott az az állítás, hogy 2010. május 29. óta jelentős mértékben javult a közrend és a közbiztonság Magyarországon. De nemcsak én mondom ezt, hanem a Belügyminisztérium megkérdezte Magyarország több mint 3200 polgármesterét, hogy ítéli meg a közbiztonság, a közrend helyzetét és a rendőrség munkáját Magyarországon. Az eredmények tükrében a rendőrség munkája egyértelműen pozitívként értékelhető, hiszen a felsorolt szempontok szerint a rendőrség helyi tevékenységét 67-77 százalékban a válaszadó önkormányzatok, illetve a polgármesterek 4-esre és 5-ösre értékelték, a településeken a közbiztonságot a legtöbb válaszadó, 55 százalék jónak minősítette, 9 százalék pedig kiválónak, további 9 százalék közepesnek, közel 31 százalék pedig elfogadhatónak minősítette, ami az ötfokú skálán hármas szintet jelent. Voltak olyan települések, amelyeknek más volt a véleményük. Megkérdeztük ezeknek a településeknek a polgármestereit, hogy milyen intézkedéseket kell ott még megtenni, és a rendőrség ezeken a településeken is javított a közbiztonság helyzetén. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu