LENGYEL SZILVIA (LMP): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Az élet valóban nagy rendező és nagyon érdekes dolgokat tud produkálni. Az interpellációm leadása után két nappal látott napvilágot az a hír, amit ön is említett, hogy csak sikerült a Nemzeti Földalapkezelő Hajdú-Bihar megyei irodavezetőjének 350 hektárt nyernie a Hortobágyi Nemzeti Park vagyonkezelésében levő állami földekből. Államtitkár úr, én azt gondolom, a Hortobágy védelmét nemcsak azzal lehet elősegíteni, hogy a szürkemarhaburger forgalmazását kérik a McDonald'stől, hanem az átlátható földpályázatokra lenne igazából szükség.
De idézném Fazekas miniszter úrnak egy 2011. április végi kijelentését: a Hortobágyon bűnbandaszerű csoportok fosztogatták az állami vagyont a szocialista kormányzás elmúlt nyolc évében. Viszont az elmúlt időszakban napvilágra került esetek alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez a mondat 2013 szeptemberében úgy hangzik, hogy a Hortobágyon bűnbandaszerű csoportok fosztogattak a fideszes kormányzás elmúlt három évében.
Nem fogadom el a válaszát. Köszönöm. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés