BABÁK MIHÁLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Köszönöm a szólás lehetőségét. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hát, sok minden elhangzott már az iménti órákban, de ha megengedik, két-három dologgal kapcsolatban szeretném feltenni én magam is a kérdést, ugyanis arról van szó, hogy az előző kormány prominens képviselője, tisztelt Veres miniszter úr, aki nincs is már a teremben, csak elmondta a magáét, mindig, amikor azt kérdeztük, hogy miért van költségvetésihiány-túllépés, azt mondta, hogy Mihály, pénzügyi válság van, és ezt követi a gazdasági válság. Mondtam neki, hogy tisztelt miniszter úr, nekünk saját válságunk van, mégpedig az ön kormánya. Bocsánat, hogy megosztom önökkel ezeket a diskurzusaimat, de nyilvánvaló, hogy az eladósodottság az elmúlt két kormányzati ciklusban majdnem megduplázódott. Feltehetném a kérdést, tisztelt miniszter úr, mármint az előző két kormányzati ciklus minisztere, tessék megmondani, hogy miért adósodtunk el, és miért duplázódott meg majdnem az államháztartási hiány.
Szóval, a gondjaink és bajaink gyökere, úgy gondolom, az eladósodottságban keresendő, ugyanis a magyar nép, a magyar gazdaság termel, még ilyen körülmények közt is, ugyanakkor pedig a hitelezők fejik a magyar bevételeket. Úgy gondolom, hogy furcsa dolog, amikor 2012-ről beszélünk és a zárszámadási törvény a 2012. évre szóló költségvetést veti össze a 2012. évi felhasználással és teljesítéssel, ugyanakkor 2013-ban élünk, és megéltük már ennek mintegy 8 hónapját, és nyilvánvaló, hogy a 2012-ben elkezdett gazdaságpolitikai, költségvetési folyamatok 2013-ban már 8 hónap alatt is láthatóan realizálódtak oly tekintetben, hogy kedvező hatással voltak a gazdasági élénkülésre, a költségvetési hiány csökkentésére és sok egyéb más társadalompolitikai lehetőségeinkre.
(11.40)
Az ellenzéknek persze az a dolga, hogy mindent rossznak fessen le, de úgy gondolom, hogy vannak dolgok, amelyek helyénvaló megjegyzések és nagyon komolyan veendők, de vannak dolgok, amelyek enyhén szólva csúsztatások. Úgy gondolom, ha azt mondjuk egy zárszámadási törvényjavaslatról, hogy az sikerpropaganda, az butaság, mert az számvitel, az pénzügyi elszámolás, zárszámadás. Persze lehet a demonstrációban bizonyos folyamatokat eredményként, valamit negatívumként megemlíteni, de úgy gondolom, hogy maga a kormány és az Állami Számvevőszék is a 2012. évi zárszámadási törvényjavaslatnál nagyon korrekten, őszintén feltárta és előterjesztette a tisztelt Ház elé, hogy hol sikerült folyamatokat elindítani, hol sikerült konkrét eredményeket elérni és milyen fontos feladatok vannak a jövőt illetően. Úgy gondolom, hogy így korrekt a dolog, és így tartozunk tisztes elszámolással az ország polgárainak is.
Meg kell jegyezni: ami hiba, az hiba. Többek közt a vagyonkérdésről tudni kell, hogy nem befolyásolja a zárszámadási törvény főösszegeit, ugyanakkor nagyon fontos kérdést emlegetett Nyikos képviselőtársam, és ami nincs rendjén, amit nem sikerült önnek sem korábban az ellenőrzése kapcsán elérnie az állami szektorban, hogy a vagyonnyilvántartások precízek és pontosak legyenek, az elmúlt három évben sem jutottunk konkrétabb eredményre. Elnök úr, én elismerem, hogy ez egy nagyon fontos kérdés, és úgy gondolom, hogy sürgős intézkedéseket kell tenni, csak azt is el kell mondani, hogy az állami vagyonkör egy sajátos vagyonkör. Nem olyan egyszerű, mintha otthon a lakásomról adok számot és azon kívül még egyéb más apró vagyontárgyaimról, mert ez rém egyszerű. Az állami vagyon számbavétele messze gyökerezik, és nem kívánom megmagyarázni, mert ez megmagyarázhatatlan, átlátható módon transzparenssé kell tenni - tehát a hiba, az hiba.
Vágó képviselőtársam is megjegyzéseket tett, elmondta és elment a teremből, hisz úgy gondolja, hogy mások vélekedése nem érdekes számára, biztos sok dolga van, de bocsássák meg a személyeskedő megjegyzést, én úgy gondolom, hogy az életben mindennek ára van. Nagyon helyesen mondta Vágó képviselőtársam, az LMP képviselője... Jól emlékszem, ugye, ott van még? Igen az LMP képviselője. Azt mondta tehát, hogy ára van annak, hogy a magyar költségvetési gazdálkodást, az államháztartás éves hiányát és az eladósodottságot sikerült visszafogni. Igen, mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, persze következménye és ára is van annak, hogy a magyar államadósság megnövekedett volumene miatt a piacokon jelentős költségekért tudjuk hitelezni a korábban felhalmozott hiányt. Iszonyú a kamatterhe a hitelállomány megújításának, és ezt minden évben ennek az országnak meg kell fizetnie. Iszonyú teher! Gondoljunk csak arra, ha a lakosság felvett hitelt; mert nemcsak az állam adósodott el a hurráoptimizmusban, Nyikos képviselőtársam, hanem az elmúlt nyolcéves kormányzásban, és nem akarok nyolcévezni, a lakosság is eladósodott, és a gazdasági társaságok is eladósodtak, a cégeik, mégpedig érdekes módon devizában, valutában. Ennek is iszonyú ára van, ennek is látja következményét a magyar gazdaság, a magyar családok, mert lökték rájuk az árukat és a hiteleket, nulla önerő kellett ehhez is, és szépen eladósodtak és nyögik a terheket.
Úgy gondolom, hogy az oktatás vonatkozásában tavaly sem csökkentek a ráfordítások. Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, korábban a képviselőtársaim jelezték már, hogy iszonyú problémáink vannak a népesedéspolitikával és a népesedéssel. Egyszerűen a gyermeklétszám csökken. Iszonyú tragédia, köszönhetően annak, hogy sok egyéb más olyan ösztönzőt, amely a gyerekvállalást és ennek lehetőségeit elősegítette, az állami költségvetésből korábban elhagytak. Nyilvánvaló, hogy azok a lakástámogatások és családtámogatások, amelyeket megvontak a korábbi kormányok a magyar családoktól, annak hatása van a népesedéspolitikára. Úgy gondolom, hogy 2013-ban is azok a folyamatok folytatódnak, hogy többletpénz kerül az állami közoktatásba és a felsőoktatásba. Nem csökken! Egy biztos: jelentős a hallgatószám-csökkenés. Lehet a költségvetési törvény módosítását is, úgy gondolom, negatívumként felvetni, ez az ellenzék dolga, nekünk pedig azt kell mondani, mert így helyes, hogy láttuk mi az előző ciklusokban, hogy nem alkalmazkodtak a gazdasági és pénzügyi válság folyamataihoz, hagyták folyni a költségvetést; majd' 10 százalék volt az éves hiány. Viszont ha a folyamatok nem úgy alakulnak, úgy gondolom, progresszivitás az és kormányzás, hogy a kormány beavatkozik az éves költségvetésbe, ez a kormány felelőssége.
Tisztelt hölgyeim és uraim, rossz dolog év közben terveket módosítani, ugyanakkor, úgy gondolom, fontos és szükséges, márpedig a jövőnk érdekében. Ugyanis nem szeretnénk felélni a jövőnket, mint ahogy tették ezt korábban a felgyülemlett államadóssággal. Hisz a hitel, amelynek komoly költsége van, a jövő év felélése. Az is a jövő felélése, ha a népesedéspolitikára, a családokra nem szán különben megfelelő pénzeszközt és ösztönzőt a kormány.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Úgy gondolom, hogy a tények nem igazán zavarják sokszor az ellenzéki képviselőtársaimat, amit én elfogadok, hisz az a dolguk, hogy tükröt tartsanak, mármint a kormányzó pártok elé, csak az a baj, hogy állandóan görbítik ezt a tükröt, mert ha hű képet adnának a hibáinkról, nagyon szívesen vennénk. Hisz úgy gondolom, hogy tökéletesség nincs (Göndör István: Szegény kormányzó pártok!) ebben az életben, nincs tökéletesség, csak a Teremtő tökéletes, mi hibázunk, még ha jó szándékkal is tesszük ezt. Úgy gondolom, az is tény és való, hogy az áraknál és annak következményeinél mederben tartja a kormány és a tisztelt Ház a költségvetési hiányt, igyekszik, úgy gondolom, meg kell akadályoznunk a leszakadásunkat, a túlzottdeficit-eljárást és a hiány növekedését, hisz mint összefoglaltam, ez a jövő felélése.
Emlékeznek rá, hogy a 2012. évi költségvetésnél még csak az ügyben drukkoltunk és intézkedtünk, sőt törvénykeztünk, hogy kerüljünk ki a túlzottdeficit-eljárás alól 2010-ben, ezért volt ilyen a költségvetésünk '11-ben is, még reményesei voltunk annak és '12-ben is, hogy kikerüljünk a túlzottdeficit-eljárás alól. Ha valaki megkérdezné, hogy a túlzottdeficit-eljárásnak van-e következménye: nem pusztán adminisztratív következménye, hanem az uniós fejlesztési források megvonása. Tehát ha valaki elszegényedik, olyan szabályok vannak az Unióban, hogy még az uniós forrásokhoz sem jut, tehát a szegényt még az ág is húzza. Ez rossz dolog, ebből kívántunk kikecmeregni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Szinte lehetetlenség a teljesség igényével egy költségvetési törvényt követő zárszámadási törvényről teljességgel beszélni, hisz úgy gondolom, hogy Cséfalvay államtitkár úr, Domokos elnök úr ennek alátámasztottságáról és képviselőtársam, a bizottság többségi véleményének előadója elég részletesen tájékoztatta a tisztelt Házat és értékelte a 2012. évi költségvetési törvény teljesülését és a zárszámadást. Épp ezért úgy gondolom, önkényes kiemeléseket fogok alkalmazni, előfordul, hogy ismétlem is az előttem szólókat, elmondom szubjektív és személyes véleményemet és értékítéletemet, amit, kérem, tekintsenek annak, hogy egy parlamenti képviselő elmondja a vélekedését egy nagyon fontos törvényjavaslatról.
Valószínű, hogy nem egy zárszámadási törvényről beszélünk, már csak azért is, mert, mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, ha valaki kezébe vette a kinyomtatott formációt is, nyolc ilyen kötet a zárszámadási törvény, és ez általában 500-600 oldal, úgyhogy elég terjedelmes mennyiség a zárszámadási törvényjavaslat, amely igen részletes. Tehát ha valaki el akar mélyedni és nemcsak lózungokat, frázisokat és úgymond megalapozatlan megjegyzéseket kíván előterjeszteni, akkor nem árt, ha kezébe veszi. (Göndör István: Akkor nem mondanál ilyeneket!)
(11.50)
Azt is elmondom, hogy a 2012. évi zárszámadási törvényjavaslat előírja a 2011. évi tényt, a 2012. évi tervet, a 2012. évi módosításokat és a teljesülést, hölgyek és urak, teljesen áttekinthető minden tekintetben, hogy milyen folyamatok zajlottak a költségvetés vonatkozásában. Tessenek megnézni! Igaz, hogy nyolc kötetet nehéz az íróasztalon is megtartani, de kérem, ha elmélyültebb és hasznos véleményt kívánnak mondani, akkor lapozzák át a zárszámadási törvényjavaslatot, amelyet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter úr jegyzett. (Göndör István: Hol van? - Gőgös Zoltán: Tartalmit is tudsz mondani?)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés