DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ahogy ön is említette, nagyon furcsa és különös időszakban éltünk 2010 előtt, egy erős megszorító politikát, a lakosságra súlyos terheket rakó politikát folytatott az akkori szocialista kormányzat, miközben képtelen volt az államháztartás ügyeit rendbe tenni, miközben képtelen volt az államháztartás hiányát 3 százalék alatt tartani, miközben az országot nagymértékben eladósította, és közben egyébként nagyon kemény megszorításokat vezetett be, amelyeknek a legsúlyosabb hatása éppen a családoknál jelentkezett, és éppen a gyermeket nevelő családokat érintette a legsúlyosabban. Tehát nagyon nehezen feloldható ellentmondás, hogy erős megszorító intézkedéseket visznek végbe, súlyos helyzetbe hozzák a családokat, és közben még eredménye sincsen.

Tehát ez történt az elmúlt időszakban, 2010 előtt, éppen ezért a kormány 2010 után kitüntetett figyelmet fordít a családok helyzetének javítására. Ön is említett nagyon sok elemet ebből, én egyet emelnék ki, a személyi jövedelemadóban érvényesíthető gyermekkedvezményt. Ezt azért is emelném ki, mert nagyon sokszor elhangzik ugyancsak szocialista oldalról, hogy az általunk bevezetett szja-rendszer igazságtalan. Kérdezem én, milyen igazságtalan rendszer az, amelyiknek egyetlenegy preferenciája van egyébként: a gyermeket nevelő családok. Ha ez igazságtalan, akkor nem tudom, hol, merre van az igazság; a szocialistáknak amúgy is mindig furcsa felfogásuk van az igazságosságról. (Gőgös Zoltán: Csak a gazdagoknak kedvez.) A személyi jövedelemadónak semmilyen más preferenciája nincsen, egyetlenegy ott megfogható kedvezményrendszere van, az pedig a gyermeket nevelő családok.

Hadd idézzem a legfrissebb adatokat, most már rendelkezésünkre állnak a 2012-es adóadatok. 2012-ben családi kedvezményt érvényesített 1 millió 102 ezer adózó, egyébként ez jelentős növekedés a 2011-es esztendőhöz képest, ahol egy picivel kevesebb mint 900 ezren tudták ezt érvényesíteni. Az érvényesített adókedvezmény 184 milliárd forint, ez is egy enyhe növekedés a korábbi időszakhoz képest. Egy gyermek után 530 ezer adózó érvényesítette az adókedvezményt, számukra ez összesen 54 milliárd forintot jelent, 387 ezer adózó két gyermek után 68 milliárd forint kedvezményt tudott érvényesíteni, és 185 ezer adózó pedig három vagy több gyermek után összesen 62 milliárd forint kedvezményt tudott érvényesíteni. Úgy gondolom, hogy ezek a számok önmagukért beszélnek.

A tisztelt képviselő úr is említette, hogy nyilvánvalóan tovább kell lépni, ahol lehetőségünk nyílik, és ahol a költségvetés helyzete is megengedi, ott mindenképpen meg kell tenni azokat a lépéseket, hogy ezt a rendszert tovább lehessen bővíteni. Éppen ezért a kormány a tervek szerint szeretné bővíteni abban a tekintetben, hogy azok számára, akik jövedelmi viszonyaik miatt nem tudják érvényesíteni ezt a kedvezményt, ott a járulékoldalról, tehát járulékkedvezmény formájában, a 7 százalékos egyéni egészségbiztosítási, illetve a 10 százalékos nyugdíjjárulék terhére is megtehetik majd ezt. Ez azt jelenti, hogy mintegy 260-270 ezer család számára további plusz-, a jelenlegi számítások szerint 50 milliárd forintnyi kedvezmény jut, tehát annyit tudnak majd érvényesíteni.

(9.20)

Ha összeadjuk a 180-at és az 50-et, az azt jelenti, hogy jövőre 230 milliárd forint marad így a családoknál. Csak egyetlenegy példát említve: egy alacsony keresetű, kétkeresős, háromgyermekes család, ahol mindkét szülő 100-100 ezer forint jövedelemmel rendelkezik, azaz az összes bérjövedelmük havi 200 ezer forint, ők már havonta 34 ezer forinttal nagyobb nettó jövedelmet tudnak elérni, és azzal gazdálkodhatnak. Úgy gondolom, ez önmagában jelzi azt - mindig az a kritika merül fel, hogy de az alacsony keresetűeket ez a rendszer miként kezeli -, ez a szám önmagában beszél arról, hogy a családosokat miként segíti a kormány, és a jövőben milyen tervei vannak.

Egyetértek képviselő úrral, hogy további lépéseket is meg kell fontolni, és a költségvetés függvényében ezeket meg is tesszük. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu