GAAL GERGELY (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tegnap Tarnai Richárd képviselő úr interpellációjában és az arra adott államtitkári válaszban már érintőlegesen szó esett az elmúlt hétvégén megrendezett "TeSzedd!" önkéntes hulladékgyűjtési akcióról. Ez a három évvel ezelőtt elindított és azóta évről évre egyre többeket megmozgató program azonban megérdemel egy újabb felszólalást is, hiszen ez a mozgalom kitűnően példázza a polgári konzervatív politika gyakorlatias megközelítését az emberi környezet élhetőbbé tétele érdekében.
Az idén minden korábbinál nagyobb tömegeket megmozgató akció szervezésében a főszerepet vállaló Vidékfejlesztési Minisztérium és az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség mellett együttműködő partner volt a Belügyminisztérium és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, illetve ezek háttérintézményei is.
Közreműködött továbbá számos más szervezet is, az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a nemzeti parkok igazgatóságai, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség és területi szervei, a Nemzeti Környezetügyi Intézet, a Magyar Tűzoltó Szövetség, a Magyar Polgári Védelmi Szövetség, az Országos Polgárőr Szövetség, a Köztisztasági Egyesülés, valamint a Fővárosi Kertészeti Nonprofit Zrt. Remélem, semmilyen jelentősebb szervezetet nem hagytam ki a felsorolásból.
Példaértékű volt az az összefogás, amiről Magyarország családjai a kisiskolásoktól kezdve az aggastyánig politikai és vallási nézettől függetlenül tanúságot tettek, hiszen annak a közvetve egymillió, közvetlenül több százezer embernek ugyanaz volt a célja: megtisztítani hazánk több mint ezer települését az illegális hulladéktól. A kedvezőtlen időjárás ellenére az idén a tavalyihoz képest az önkéntesek száma 30 százalékkal, míg a részt vevő települések száma 40 százalékkal nőtt.
Nyilvánvaló, hogy aki egyszer már részt vett hasonló szemétszedésen, utána már máshogy áll a szemeteléshez is. Ezek az önkéntesek megmutatták, hogy számukra a környezetvédelem nemcsak abban merül ki, hogy önmagukat odakötözik egy fához és lefényképeztetik magukat, hanem szabadidejüket a közösségért feláldozva kesztyűt húznak és lapátot ragadnak. Köszönet nekik ezért.
Köszönet nekik azért is, mert érzik a társadalomért való felelősségvállalás fontosságát. A magánszemélyeken túl köszönet a különféle civil szervezeteknek, köztük a polgárőröknek, a különböző felügyelőségek munkatársainak és egyesületek, alapítványok tagjainak, hogy szervezetten részt vettek az akcióban. Ugyanakkor óriási köszönet a megálmodóknak és a szervezőknek, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség és a Vidékfejlesztési Minisztérium munkatársainak és vezetőinek, hogy a jó szervezettség mellett biztosították a szükséges eszközöket is, többek között 150 ezer "TeSzedd!"-logóval ellátott zsákot és 200 ezer pár kesztyűt is.
Tisztelt Országgyűlés! Keresztény alapon gondolkodó ember számára teljesen természetes, hogy mi, emberek felelősséggel tartozunk a teremtett világ iránt. Környezetünk megóvása, védelme ezért nem lehet számunkra valamiféle homályos politikai ideológia kinyilvánításának terepe. Ahogyan az élet egyéb területein is, úgy a keresztény megközelítés itt is a felelősségének tudatában lévő, cselekvő és aktív magatartást helyezi előtérbe, szemben az önmagukat fákhoz láncolók feltűnősködésével és hangoskodásával.
A "TeSzedd!"-akció sikere kiválóan példázza a feltűnéskeltés helyett felelősségvállalás elvének széles körű támogatottságát. Tömegeket megmozgatva, jó példát mutatva, állami szervek és civilek példásan együttműködve látványos és valóban hasznos eredményt értek el. Őszinte elismerés illeti ezért a mozgalom megálmodóit, szervezőit és minden résztvevőjét.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés