VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én a 7., 8., 12. és 13. ajánlási ponthoz szeretnék először hozzászólni. Ez arról szól, hogy a települési önkormányzatok milyen feltételekkel szabhatják meg azt, hogy melyik területet kívánják hajléktalanmentes övezetnek nyilvánítani. Itt mi egy kis módosítással élnénk. Annak idején, amikor először a szabálysértési törvény módosítását a parlament elfogadta, amit aztán az Alkotmánybíróság eltörölt, abban jobbikos módosító indítványra szerepelt egy olyan kitétel, hogy azok a települések, amikor még a szabálysértés megállapítása határozati szinten az önkormányzatok feladata volt, tehát azokon a helyeken lehetett csak ezt a szabálysértési tényállást megállapítani, ahol az adott településen a törvény által biztosított és a törvények által minimálisan elvárható hajléktalanellátás feltételei megvannak. (Dr. Staudt Gábor iratot ad át dr. Kontrát Károlynak.)

Ez a jelenlegi törvénytervezetből kimaradt, ezt szeretnénk, ha ismételten belekerülhetne. Ugyanis felháborító lenne az az állapot, elképzelhető, hogy van egy olyan önkormányzat, amelyik még a szociális törvény által rárótt ellátórendszert sem biztosítja, viszont területei nagy részét olyan kategóriába soroltatja, hogy ott az életvitelszerű közterületen tartózkodás szabálysértésnek minősüljön. Ha nincsenek meg a feltételek, akkor miért ne lehetne a közterületen az a szerencsétlen hajléktalan?

(16.40)

A másik, ami próbálja leírni azt, hogy mik az életvitelszerű közterületen tartózkodás jelei, itt felsorolja a törvény az alvást, tisztálkodást, étkezést, öltözködést és állattartást. Csak egy nagyon fontos cselekményt nem sorol fel, ami egyértelműen beazonosítja ezeknek a kritériumoknak a kontextusában, hogy az adott személy életvitelszerűen az utcán tartózkodik, és ez az a cselekmény, ami általában egyébként a közterületeket rendeltetésszerűen használni akaró embereket leginkább zavarja, ez az anyagcseréből adódó biológiai szükséglet elvégzése. Úgy gondoljuk, hogy a szempontrendszer felsorolásánál ennek az egy kritériumnak még pluszban bele kéne kerülnie a törvénybe.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu