DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az országgyűlési törvény 2. § (2) bekezdés f) pontja szerint a házelnök részrehajlás nélkül vezeti az üléseket. (Az elnök csenget.) Jakab István alelnök ülésvezető tevékenysége közben ezt a kötelezettségét megszegte, amikor a T/10593. számú törvényjavaslat részletes vitájában kifogásolta felszólalásom tartalmát, azt állítva, hogy nem illeszkedik a részletes vita kereteibe.
A részletes vitának a T/10593/9. számú módosító javaslatra megnyitott szakaszában szóltam hozzá - és ez talán fontos -, reagálva Répássy Róbert államtitkár úr felszólalására, aki a részletes vita ugyanezen szakaszában ismertette a kormány új álláspontját a bíróságok közötti ügyáthelyezés jogintézményének megszüntetésével kapcsolatban. A vita tárgyát képező módosító javaslat tárgyszerűen ugyanezt érinti. Mind Répássy Róbert, mind pedig én megítélésem szerint helyesen szóltunk hozzá, felszólalásunk illeszkedett a részletes vita szerkezetéhez, hiszen mindketten a vita tárgyát éppen képező módosító javaslat által érintett tárgykörhöz szóltunk hozzá.
Jakab István ülésvezető elnök azonban Répássy Róbert felszólalásával kapcsolatban nem, csupán az én felszólalásommal kapcsolatban emelt tartalmi kifogást, a mi megítélésünk szerint pedig ezzel megsértette a részrehajlás nélküli ülésvezetés törvényi követelményeit.
(18.30)
Tisztelt Országgyűlés! A jegyző úr ismertette azt az állásfoglalás-tervezetet, amelyet az alkotmányügyi bizottság fogadott el az ülésén. Ezzel az állásfoglalással két probléma van. Az egyik az, tisztelt képviselőtársaim, hogy ha elolvassák, ez lényegesen túlmutat ezen a, ha úgy tetszik, bagatell eseten. Ugyanis azt jelenti, hogy az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság tartalmilag nem vizsgálja, hogy az ülésvezető elnök helyesen döntött-e, csak azt, hogy az adott szituációban volt-e lehetősége mérlegelésre. Ezt jelenti, amit önök elfogadtak és most megerősíteni kívánnak. Nem vizsgálta, hogy tartalmilag igaza volt-e az elnöknek vagy sem, hanem annyit mond, ezt jelenti ez az állásfoglalás, hogy ha az elnök megvonja a szót, és annyit tesz hozzá, hogy azért, mert csak, akkor az is házszabályszerű. Én pedig úgy gondolom, hogy ezt nem lehet elfogadni. Nemcsak azért, mert ennek olyan következményei vannak, hogy tulajdonképpen teljes mértékben kiüresíti a Házszabály általam idézett szakaszát... (Közbekiáltás a Fidesz padsoraiból: Ülj már le!) Le fogok ülni, de előbb elmondom, képviselőtársaim, amit szeretnék. (Az elnök csenget.) Szóval kiüresíti a Házszabály idézett paragrafusát és bekezdését, ugyanis ha tartalmilag nem vizsgálhatja meg az alkotmányügyi bizottság, hogy egy ülést vezető elnök helyesen dönt vagy nem, akkor egyszerűbb lenne ezt a szakaszt hatályon kívül helyezni. Mert formailag persze mindig igaza van, képviselőtársaim, ez biztos!
Másodszor, azt gondolom, talán önök is képesek mindahányan megérteni azt az egyszerű logikai eszmefuttatást, hogy ha ugyanarról a témáról beszélünk ketten, akkor vagy egyikünknek sincs igaza, vagy mindkettőnknek igaza van. Ha egy részletesvita-szakaszban az államtitkár ugyanarról beszél, mint a képviselő tartalmilag, akkor vagy az államtitkár is eltér a tárgytól és akkor a képviselő is, vagy az államtitkár sem tér el a tárgytól, de akkor a képviselő sem. Szerintem ez viszonylag egyszerű logikai okfejtés. Ehhez képest az ülésvezető elnök akkor jár el helyesen és házszabályszerűen, hogy ha vagy mindkét felszólalóra, az államtitkárra is és a képviselőre is rászól, figyelmezteti őket, hogy térjen a tárgyra, vagy akkor jár el helyesen, ha egyikőjüknek sem szól bele a felszólalásába. De, tisztelt képviselőtársaim, a logika egyszerű szabályai alapján (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) az biztosan nem lehet házszabályszerű és pártatlan magatartás az ülésvezetőtől, hogy az ugyanabban a témában megszólaló két képviselő közül az egyikre rászól, a másikra meg nem.
Nos, tisztelt képviselőtársaim, ezért elfogadhatatlan az az állásfoglalás, amely előttünk fekszik. Értem én, hogy önök most már nagyon sokadszor próbálják mentegetni a saját ülésvezető elnökeiket, csak kérem, gondoljanak arra, hogy ezekkel az állásfoglalásokkal az Országgyűlés későbbi működését is meghatározó döntéseket hozunk. Kérem tehát, gondolják át, hogy (Boldog István: Legyél nyugodt, egész éjszaka ezen gondolkozunk!) támogatják-e ezt a javaslatot vagy sem.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés