DR. BITAY MÁRTON ÖRS vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm az interpellációját, egy nagyon fontos problémára hívja fel a figyelmet. Hiába állunk ki közösen a családi gazdálkodók mellett, ha még mindig nagyon sok olyan zöldbáró van, aki 2010 előtt több tízezer hektár földet kapott a Gyurcsány-Bajnai-kormánytól. Az állami termőföldek kevesebb, mint fele szabadul fel, ezt tudtuk meghirdetni a "Földet a gazdáknak" program keretében.
Mi a helyzet a másik felével, bő 300 ezer hektárral? A múlt héten volt alkalmam néhány példával szolgálni Hajdú-Bihar megyéből, ahol több tízezer hektáros területet művel néhány mamutcég. Az ő szerződéseiket 2009 őszén és 2010 tavaszán, közvetlenül a választásokat megelőzően a szocialisták hosszabbították meg. Ezeket a területeket azért nem tudjuk a helyben lakó gazdák részére haszonbérbe adni, mert olyan szerződésekkel védték le, amelyeket jellemzően csak 2030 után tudunk felmondani.
De lássunk néhány példát Jász-Nagykun-Szolnok megyéből is! Kik és mennyi földet kaptak 2010 előtt? Tirus Zrt. 1136 hektár, Palotási Kacsafarm Kft. 1272 hektár, Alcsisziget Zrt. 4727 hektár, Szellőhát-Farm Kft. 800 hektár, Tiszamenti Agrár Kft. 770 hektár. Ők öten majd' 9 ezer hektár földön gazdálkodnak. (Zaj az MSZP soraiban.) A Fidesz-kormány 9 ezer hektáron, a mostani programnak köszönhetően, átlagosan 360 nyertest hirdet. Kérdezem én, mi a különbség 360 nyertes vagy 5 darab nyertes között. Ez a különbség a Fidesz és a szocialisták kormányzása között!
2010 óta folyamatosan azon dolgozunk, hogy helyettük a helyi gazdák nyerjenek. És hiába halljuk számtalanszor az ellenzéki kórust, nekik is csak a számokat tudom a figyelmükbe ajánlani.
A Nemzeti Földalap pályázatainak nyertesei 80 százalékban természetes személyek, akik a földek kétharmadát vitték el. Szántók esetében 25, legelők esetében 60 hektáros átlagos birtokméretről beszélünk. Akármelyik adatot nézzük, mindig egyértelmű, hogy sokkal jobban teljesítünk.
A mostanában sokszor szóba hozott Hortobágyi Nemzeti Park esetében is azt látjuk, ahol eddig 90 pályázó volt, most ott 160 nyertes van. Korábban fiatal gazda elvétve jutott lehetőséghez, most minden harmadik fiatal gazda pályázó nyer. Mindenki helyben lakó, állattartást vállaló és gazda.
Ezzel szemben mi a helyzet Nagyivánban? A volt téeszelnök kényelmesen éli mindennapi életét 2500 hektár állami földön, és az ehhez járó potom 1 millió forint napi agrártámogatásból. Róla miért nem kérdeznek az ellenzéki képviselők? Azokat miért nem támadja a Jobbik vagy az LMP, akik több ezer hektárt használnak, busás profitot termelve? Érdekes hozzáállás, hogy úgy látszik, a családi gazdálkodót vagy éppen a fiatal gazdát, a fiatal gazda nyerteseket elemi erővel támadják, a zöldbárókat nem, pedig ők kétszer annyi földet művelnek, mint amiről a "Földet a gazdáknak" program összességében szól. Nagyivánban tűrhetetlen állapotok vannak. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy a törvény- és szerződéssértő állapotokat felszámoljuk, és mihamarabb megkaphassák ott is a helyiek az állami földek használati jogát. (Gőgös Zoltán: Ezt mondd el ott a helyieknek!)
A kormány eltökélt szándéka, hogy a nagygazdaságok arányát a mezőgazdaságban visszaszorítsa 20 százalékra, a családi gazdaságok pedig 80 százalékot tegyenek ki. Arra kérem önöket, hogy ebben a munkában támogassák a kormányt.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés