DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Szeretném önt megnyugtatni a húsipar válságával kapcsolatban, ugyanis szerdán Gyulán fogjuk aláírni azt a szerződést, amely alapján lényegében véglegesen átkerül a nagy múltú gyulai cég az önkormányzat tulajdonába. Tehát megmentettünk egy nagy múltú céget.

Én azt gondolom, képviselő asszony, hogy itt vannak olyan kérdések, amelyek az Európai Unióhoz tartoznak, itt a fordított áfa vonatkozásában, ha már itt felvetette a feketegazdaságot. Mi megpróbáltuk ezt - egyelőre egy körben engedte meg az Európai Unió a fordított áfát, az olajos magvak és a gabonafélék tekintetében -, a sertéshús tekintetében egy próbálkozást már tettünk. Most kaptunk még két lehetőséget, újra meg fogjuk próbálni, mert valóban ez jelentős mértékben visszaszorítja a feketegazdaságot, és ez valóban árcsökkentő tényezőként fog hatni az élelmiszerek árában.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu