DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A Csorna várost elkerülő út megépítését a kormány kiemelten kezeli. A projekt két szakaszból áll, a 85-ös, 86-os számú főutak közötti keleti elkerülő szakaszból és a délnyugati elkerülőből.

Kiépítésük a következő ütemezéssel valósul meg. A csornai elkerülő szakasz első ütemének kivitelezése, ami az M85-86-os gyorsforgalmi utak közös szakasza, 2013. július 3-án a munkaterület átadásával kezdődött meg. A munkálatok az ütemtervnek megfelelően haladnak, az első ütem befejezése 2015 első félévében várható, amikor is a város mentesül az észak-déli és keletről délnyugati irányba haladó kamionforgalom alól. A csornai elkerülő szakasz második üteme az M85-ös gyorsforgalmi út megépítését jelenti a 85-ös útra való visszakötéssel. Az ennek előkészítésére irányuló támogatási szerződést a felek 2010 áprilisában írták alá. Az elkészült környezetvédelmi hatástanulmány alapján a főfelügyelőség 2013 májusában adta ki a környezetvédelmi engedélyt, a műszaki előrehaladás üteméből kiindulva 2015 közepén kezdődhetnek meg az építési munkálatok.

Sajnos ismert, hogy az Európai Unió nem vagy csak minimális mértékben kívánja támogatni a TEN-T hálózaton kívüli közúti fejlesztéseket, így a források tekintetében még nem látjuk biztosan a számokat. Ugyanakkor nagy erőfeszítéseket teszünk a második ütem finanszírozási feltételeinek megteremtése érdekében ahhoz, hogy a kivitelezés előkészítése után a munka azonnal megkezdődhessen.

A fentiekből a helyiek számára is kiderül, hogy a kamionforgalom biztonságos, városon kívül történő elvezetése (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) 2015 első félévében várható.

Köszönöm a türelmet.

Forrás: parlament.hu