DR. HOFFMANN RÓZSA, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! A padsorokból hangzó taps, gondolom, nem annak szólt, hogy problémák mindig voltak, vannak a tanévkezdés körül. Én magam is két évtizedet töltöttem iskolában, és pontosan tudom, tapasztalatból is, hogy a tanévkezdés sosem volt gond nélküli, probléma nélküli. Napirenden volt az, hogy bizony az órarendet többször kellett változtatni, mire minden a helyére került. A helyzet az viszont, hogy azáltal, hogy most a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ tartja fönn a magyarországi iskolarendszer több mint 60 százalékát, ezek az esetenként, helyenként jelentkező gondok, kisebb problémák országos szintre emelkednek, felnagyítódnak.
Ezek a jelenségek, amelyeket képviselő asszony felsorolt, előttünk is ismertek, de nem következnek a rendszerből. Azt mutatják, hogy a felkészülést nem mindenütt egyformán tudták végrehajtani. Én pedig sok olyan helyen jártam, így az elmúlt héten is, ahol pontosan arról számoltak be igazgatók, szülők, tankerületi igazgatók, hogy az égvilágon semmi gond nincsen.
Sajnos az ember lassan tanul. 2011 ősze óta ismertek voltak ezek a változások, amelyek most zavarják a tanévkezdést itt-ott. Készek vagyunk minden olyan problémát orvosolni, mint például a hetedik órában, két lyukasóra után beiktatott testnevelésóra. De higgye el, képviselő asszony, hogy ez egyáltalán nem jellemző az egész rendszerre.
Káoszról beszélni ugyanakkor, amikor ilyen működési gondok adódnak helyi problémaként, azért túlzás. Úgy képzelem, úgy gondolom, hogy azok, akik a gyerekek fejlődéséért, az iskolák nyugalmáért felelősséget viselnek, és a képviselők ilyenek, nem kellene, hogy a közvéleményt káosz víziójával zavarják, hanem segítsenek a megoldásban ott, ahol kell. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés