DR. KLINGHAMMER ISTVÁN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: A viszonválaszom az, hogy ha megengedik, először egy közmondással élek: a jó pap holtig tanul, ez az egyik. A másik pedig az, hogy itt, ebben a Házban, azt hiszem, jelenleg mi ketten tudjuk a legjobban, hogy a magyar felsőoktatásban azt, amit az elmúlt húsz évben a felsőoktatás maga meg egy kicsit a politika is el tudott rontani, azt sikerült elrontani. Most megkezdődött, legalábbis hitem szerint, hogy megjavítjuk és reparáljuk.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu