GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Nem kívántam már hozzászólni, de annyiszor elhangzott itt ez a 2001-ben alakított bizottság, ezért hadd mondjam már el, hogy abból a bizottságból mi két darab olyan terepjárót örököltünk, amelyikben volt 600 kilométer négy év alatt, vagy két és fél év alatt, bocsánat, és egy ügyet, ha jól emlékszem.
(22.10)
Tehát hogy mennyire volt komoly ez a bizottság, ezen el kellene gondolkodni.
Én azt gondolom, hogy elég sok minden történt a kiskapuk bezárása kapcsán, tehát a különböző cserebereügyleteket eléggé sikerült bezárnunk, és nem gondolom, hogy az továbbvihető volt.
Én azt hiszem, ha a kormány komolyan gondolja, hogy a spekuláció ellen harcol, akkor igenis védekezni kell az állami spekuláció ellen is. Tehát én azt nem tartanám ördögtől valónak, sőt kifejezetten állítom, hogy amiket elmondtam példákat, az egy nap alatt alapított tizennégy cég meg ilyenek állami földbérletre, igenis azt erősítik, hogy van visszaélés az állami földbérleteknél, és az ügyészségnek nincsen megfelelő eszköze, mert folyamatosan azt írja vissza, hogy nem tud vele mit kezdeni. Sőt azt is elmondtam, hogy még a földtörvényből is kiemelték az állami föld bérbe adását, tehát nem vonatkozik rá a földtörvény, én meg úgy gondolom, hogy az is félmillió hektár, legyen a két dolog együtt kezelve, és akkor ez a része részünkről támogatható.
Köszönöm szépen a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés