ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Soron következik mai ülésünk napirendjének megállapítása. Emlékeztetem önöket, hogy a házbizottságban elhangzottaknak megfelelően ma és holnap külön üléseket tartunk. A napirendre, az ülés időtartamára, a felszólalási időkeretekre elnöki jogkörömben terjesztettem elő javaslatot. A benyújtott önálló indítványokról és a hatáskörrel rendelkező bizottságok kijelöléséről a honlapon tájékozódhatnak.

Most a napirend módosítására irányuló javaslatokról döntünk.

A Jobbik képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a szovjet megszállást követő szocialista rendszerek által biztosított politikai nyugdíj-privilégiumok megszüntetéséről és a szocializmus áldozatainak társadalombiztosítási kompenzációjáról szóló T/893. számú törvényjavaslat általános vitájának folytatására és lezárására ezen az ülésen kerüljön sor. A frakció azt kérte, hogy a napirend módosításáról szavazatszámláló gép alkalmazásával döntsünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 33 igen szavazattal, 244 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett a javaslatot elvetette.

Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a termőföld tulajdonának megszerzését vagy használatát korlátozó jogszabályi rendelkezések kijátszására irányuló jogügyletek feltárásáról és megakadályozásáról szóló T/11187. számú törvényjavaslat általános vitájára a lezárásig ezen az ülésen, a Nemzetközi Migrációs Szervezet alapokmányának és módosításainak kihirdetéséről szóló T/12215. számú törvényjavaslat általános vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.

Ugyancsak a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az egyes törvényeknek a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvénnyel összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról szóló T/12018. számú törvényjavaslat, valamint a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény és a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény jogharmonizációs célú módosításáról szóló T/12030. számú törvényjavaslat záróvitájára a mai ülésen belül, közvetlenül a javaslatokról való zárószavazásokat megelőzően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.

Bejelentem, hogy a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvénynek az alaptörvény ötödik módosításával összefüggő módosításáról szóló T/11548. számú törvényjavaslathoz nem érkezett módosító javaslat, így záróvitára sem kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság 49/2010-2014. számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasítására irányuló kérelem tárgyalására és az arról való döntésre a mai ülésen belül, az esetleges bizottsági tisztségviselők és tagok választását követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlásról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e napirendi ajánlásomat az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most, 14 óra 24 perckor áttérünk az interpellációk, azonnali kérdések és kérdések tárgyalására.

Nemény András, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be a nemzeti fejlesztési miniszterhez: "Mekkora siker a 75 milliárdos bukás?" címmel. Az interpellációra a miniszterelnök úr megbízásából a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár úr válaszol.

A képviselő úré a szó.

Forrás: parlament.hu