DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Meg kell állapítanom, hogy a kormánypárti képviselők kezdeti nagy lendülete teljesen alábbhagyott, és amikor komoly észérveket hoztunk fel, akkor nem tudnak vagy nem akarnak, vagy nem tudnak és nem akarnak válaszolni sem szakmai, sem politikai felvetéseinkre, sem az E.ON-gázüzletág visszavásárlásával, sem általában a rezsicsökkentéssel vagy konkrétan ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban.

Most arról szeretnék beszélni nagyon röviden, néhány percben, hogy mi az, ami ebből a javaslatból kimaradt. Önök azzal akarnak választást nyerni - mondjuk ki, gyakorlatilag erről van szó -, hogy önök megvédik a rezsicsökkentést. Erre mondtam én kora délután, egy látszatháború, egy látványos szájkarate indult el ebben az ügyben. Gyakorlatilag a rezsicsökkentés védelméről, a lakosságra nézve kedvező hatásainak megvédéséről egy szó sem esik, sem ebben a javaslatban, sem más javaslatban. Ugyanis elfelejtik közölni a lakossággal, elfelejtik tájékoztatni a közvéleményt arról, hogy hányféle módon tudják részben vagy egészben visszahúzni ezek a cégek a rezsicsökkentésből eredő kisebb kieséseket.

Először is, kézenfekvő megoldás, és sajnos ezres nagyságrendben alkalmazzák, hogy munkavállalókat küldenek el, kirúgják az embereket, kirúgják a dolgozóikat. Ez nemcsak azért katasztrofális, mert a családok megélhetését teszi tönkre, hanem egyébként ez mind munkáltatói, mind munkavállalói oldalról komoly adó- és járulékbevétel-kiesést okoz az államkasszának, nem beszélve arról, hogy hány emberi sors és hány család megy tönkre.

Aztán ott a következő része a történetnek: állagmegóvási és karbantartási kötelezettségek elmulasztása. Semmiben nem korlátozzák a cégeket, semmilyen plusz felügyeleti intézkedés nem történik, egyáltalán megpróbálnak úgy tenni, mintha ez nem is létezne. Ez egyrészt megint egy kiváló módja annak, hogy a rezsicsökkentés miatti bevételkiesésüket minimalizálják, vagy esetleg átfordítsák egy számukra már-már pozitív előjeles helyzetbe, de azért is probléma, mert ha önök valóban folyamatosan fognak vásárolni közműszolgáltató cégeket, illetőleg állami tulajdonba veszik, akkor nagyon nem mindegy, hogy milyen állapotban történik mindez. Mint ahogy az sem volt mindegy, hogy értéken alul eladták 15-20 évvel ezelőtt, most meg háromszoros értéken veszik vissza. Akármi történik, folyamatosan csak bukunk. A multik mindig nyernek, mi pedig folyamatosan rajtavesztünk.

De megint felteszem a költői kérdést, hogy ha Orbán Viktor miniszterelnök úrnak a saját pénzéből, a magánvagyonából vagy a családja vagyonából kellene bármit megvásárolni, akkor is ilyen hirtelen hozna-e döntést, ilyen felelőtlen, és ilyen bőkezűen adakozó lenne-e. Aligha. Nem mindegy, hogy leromlott állaggal, vagy leromlott rendszerállapotban fogják ezeket megvenni, vagy egy normálisan karbantartott rendszer keretében. Erre semmilyen választ nem adnak, sem ebben, sem más javaslatban.

Aztán menjünk tovább, mert akár a gáz esetében egy nagyon régi probléma is felmerül, a szolgáltatás minősége, egyszerűsítve: a gáz fűtőértéke.

(22.10)

Egyre több olyan vélemény jelenik meg az utca emberétől, átlagemberektől, háziasszonyoktól, hogy egy megadott mennyiségű víznek a felforralása lényegesen hosszabb ideig tart, mint néhány évvel korábban. Mi ennek az oka? Romlik a gáz fűtőértéke. Tudom, hogy nem egyszerű vizsgálni, de miért vannak akkor az erre feljogosított vagy erre kötelezett állami szervek? A gáz fűtőértékének csökkentésével a legegyszerűbben tudják visszavenni a rezsicsökkentés kedvező hatásait, hiszen hiába olcsóbb a gáz, ha több fogy belőle még akár közel azonos hőmérsékletű teleken vagy fűtési szezonban, megint ott tartunk, ahol az olaj elömlött, ahol a part szakad, és semmivel nem léptünk előrébb.

Itt van még egy nagyon fontos hiányosság, hiányzik az egész rezsicsökkentési hadjáratnak, nevezzük így, a fogyasztóvédelmi lába. Többször beszéltem már és beszéltek jobbikos képviselőtársaim is itt a parlamentben a különböző szolgáltatói visszaélésekről, amelyek közül a legdurvább az a fajta visszaélés, amikor mérőórák állítólagos megrongálásáért és állítólagos gázlopásokért 540 ezer forint kötbért akarnak behajtani az emberektől. Az Energia Hivatal egy évvel ezelőtti adatai szerint az esetek 53 százalékában be is bizonyosodott, hogy teljesen alaptalanul teszik meg ezt, tehát jogerős bírósági döntések vannak arról, hogy teljesen alaptalanul álltak elő ilyen követelésekkel. És akkor még nem tudhatjuk, hogy hány olyan szerencsétlen, könnyen megtéveszthető honfitársunk van, akik megijedtek ettől a követeléstől, nem fordultak az Energia Hivatalhoz, nem fordultak a sajtóhoz, a bírósághoz, és nagy ijedségükben befizették ezt az összeget. Ha valakitől bevasalnak 540 ezer forintot, az hány évnyi vagy évtizednyi rezsicsökkentés miatti megtakarítás elvételét jelenti teljesen jogszerűtlenül?

Én magam is szemrevételeztem a nyár folyamán egy ilyen úgynevezett szakértői vizsgálatot. Úgy látszik, arra elég precíz mérések vannak, hogy miként lehet az embereket bepalizni úgy, hogy még ráadásul törvényesnek is tűnjön a szolgáltatók részéről. Akkor az állam miért nem áll oda az előbb említett kérdésben a fűtőérték megvizsgálásánál? Az egész semmit nem fog érni, ha emberek tömegeitől, és csak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében több ezer esetről beszélünk, bevasalják ezt a kötbért. Ráadásul a szolgáltató elég ravasz módon behajtó cégeknek kiadja ezeket az 540 ezer forintos kötbérköveteléseket, és utána még örülhet is az átlagember, ha ennek a felét, a harmadát vagy egy részét kell befizetni. De aki rossz anyagi helyzetben van, akinek nagyon alacsony a jövedelme, annak mind az 540 ezer, mind a 270 ezer forint, vagy a százegynéhány ezer forint befizetése is megoldhatatlan feladatot jelent. Jelen pillanatban semmilyen védelmet nem kapnak ezek az emberek.

Ha már annyit harcolnak, folytatják ezt az árnyékbokszot, mert ezt csak annak tudom nevezni, igen nagy erővel csapdossák a levegőt, akkor legalább csinálják rendesen, és valóban, beszéd helyett cselekedjenek! Nem a szavak számítanak, hanem csak a tettek, és akkor próbálják megvédeni a rezsicsökkentés valamelyest kedvező hatásait!

De itt van a következő kérdés. Az előtt Szilágyi képviselőtársam hivatkozta az önök volt helyettes államtitkárának, Holoda úrnak a meglehetősen szakmai és igen súlyos véleményét. Igen kemény tél következik, az előrejelzések szerint az elmúlt 15 év legkeményebb tele. Tehát jelzem: az időjárás sem kedvez már önöknek, elmúltak már azok az idők, amikor - futballnyelven szólva - önök 40 méterről kapura rúgtak, és akkor is beakadt a jobb felsőbe. Ezt egyszer s mindenkorra felejtsék el! Úgy tűnik, ha igazak ezek a meteorológiai előrejelzések, akkor nemcsak önöknek - az a kisebb baj -, hanem az ország jelentős részének befellegzett, ha ezeket a készleteket eladjuk. Tehát legalább már a szakmai megjegyzéseket próbálják alapul venni vagy figyelembe venni!

És arra adtak-e választ az E.ON-gázüzletág visszavásárlása kapcsán és annak kapcsán, hogy legalább 6-7 közműcéggel folytattak állítólagos tárgyalásokat, hogy ki vagy mi fogja megvédeni a mostani állami tulajdonba vett vagyontárgyakat attól, hogy néhány év elteltével egy bármilyen színű kormány újraprivatizálja? Ahogy az előbb elmondtam, mint Ludas Matyi, háromszor verték le rajtunk. De ez számunkra meglehetősen kedvezőtlen felállás, amikor értéken alul eladták, amikor Európa legmagasabb rezsidíjait az albán fizetéstől nem sokkal nagyobb jövedelmű magyaroknak kellett megfizetni, és amikor most háromszoros értéken visszaveszik. Most megtörténik a reprivatizáció, megtörténik, hogy ismét állami tulajdonba veszik, csak a józan paraszti ész szólal meg belőlem, állami pénzen fejlesztik, rendbe hozzák műszaki és egyéb szempontokból, és ha a parlament akár kétharmados vagy négyötödös többséggel nem helyezi alaptörvényi védelem alá, vagy nevezzük bármilyen típusúnak a védelmet, akkor semmi sem akadályozza meg 5 év, 10 év, 15 év, 20 év elteltével egy bármilyen más színű kormányt, aki másként fogja látni a tényeket, vagy mások akár a politikai, akár a gazdasági érdekei, hogy ezt a háromszoros áron visszavásárolt értéket újra eladják áron alul. És akkor nem beszéltünk még a MOL-részvények visszavásárlásáról, nem tudhatjuk, hogy ez után önök mit terveznek, mit akarnak végrehajtani. Addigra mindenki el fogja felejteni, hogy mi történt 2013-ban és 2014-ben. Ha mondjuk 2025-ben, csak mondtam hasraütésszerűen egy durva példát, megint áron alul akarják értékesíteni, akkor ezt ki fogja megakadályozni, ha nem kerül alaptörvényi védelem alá?

Ezen gondolkozzanak el akkor is, amikor minket folyamatosan azzal vádolnak, hogy szélsőséges véleményeket fogalmazunk meg, meg mi csak barbár módon bele akarunk rondítani a nagy parlamenti összképbe. Ezeken a javaslatokon, kérem tisztelettel, nemzetbiztonsági kérdések, nemzetbiztonsági kockázatok múlnak, és mibelőlünk csak a jó szándék, a segítő, jobbító szándék szólal meg. Önök egyszer próbáljanak már átlépni a saját árnyékukon meg azon a képzeletbeli küszöbön, hogy ha jobbikos mondja, a jobbikos részéről jön a javaslat, akkor azt nem lehet elfogadni. Itt több száz- vagy ezermilliárdos kérdésekről beszélünk. És ha valami mögé valóban értelme lenne alaptörvényi védelmet állítani, akkor az az, hogy ezeket a stratégiai ágazatokat, ezeket a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő ágazatokat újra egy privatizáció fedőnevű rablóhadjárat során elkótyavetyéljék akár belföldi hiénáknak, akár külföldi dögkeselyűknek, teljesen mindegy. Nyilván itt a külföldiek jelentik a legnagyobb veszélyt akár Nyugat-Európából, akár a világ más tájékáról. Ha már egyszer megvan hozzá a kellő felhatalmazás, akkor el kellene gondolkodni azon, hogy legalább erre, ha nem is egy kétharmados, mert azzal már sokszor megjártuk, akár egy négyötödös szabályt kidolgozni, egy négyötödös - ez csak egy hirtelen jött javaslat - védelem alá helyezni, attól megóvni ezt a szektort, ezeket az ezermilliárdos értékeket, hogy még egyszer az ebek harmincadjára jussanak, ugyanis ez egyetlen normális és felelősségteljes országgyűlési képviselőnek és politikai pártnak sem lehet az érdeke.

Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu