DR. BITAY MÁRTON ÖRS vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Engedje meg, hogy azt mondjam, a legnagyobb nyertese a hortobágyi földek pályázatainak a fiatal gazdák, ők nem 350 hektárt, hanem 2500 hektárt nyertek. Én azt gondolom, hogy ők a legnagyobb nyertesei ennek a körnek. A napirend előtti felszólalásomban kitértem rá, most 15 ezer hektárról beszélünk, de még majd 50 ezerről fogunk, így jön össze a 65 ezer hektár, amit a Hortobágyon fogunk meghirdetni.

Néhány dolgot szeretnék rendbe tenni, mert úgy gondolom, hogy nem teljesen pontosan hangzott el. Tehát nem 800 hektárról beszélünk, hanem 15 ezer hektárról beszélünk, ez nagyon fontos. A következő, hogy a Nemzeti Földalap nem tulajdonosa ezeknek a földterületeknek, az állam a tulajdonosa, a Nemzeti Földalap csak a tulajdonosi jogokat gyakorolja, és ettől teljesen független, hogy a Hortobágyi Nemzeti...(Kulcsár Gergely közbeszól.) Nem ezt mondta, képviselő úr, a tulajdonost mondta. A Hortobágyi Nemzeti Park pedig csak a vagyonkezelői jogokat gyakorolja.

Az illető hölgynek, aki nyert, 130 darab legelő húsmarhaállománya van, amit 200 darabra szeretne növelni. Nem tudom, hogy ezzel mi a probléma. Helyben lakik, a tanyája 2 kilométerre van attól a földterülettől, amit megnyert, tehát nem igazán értem az ön problémáját ezzel kapcsolatosan. Azt gondolom, hogy minden esetben a legjobb pályázat nyert, az a pályázatot író nyer, aki a legtöbb pontot kapja, ebben az esetben is erről beszélhetünk. Ráadásul az illető hölgy egyébként a Hajdú-Bét kapcsán egyszer csődbe ment, most abból próbál lábra állni, ehhez próbál az állam neki földet biztosítani. Nem látom, hogy hol a probléma.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu