DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Felüdítően hatott Aradszki képviselő úr hozzászólása számomra, mert annak ellenére, hogy jogászember, látszik, hogy a MOL-nál dolgozik: az ő hozzászólásának csak a 10 százaléka volt tévedésnek tekinthető, míg az előterjesztőének 50 százaléka, úgyhogy ez egy nagyon-nagyon jelentős előrelépés itt a vita késői szakaszában. Ezek után látom értelmét szakmailag előterjeszteni a javaslatunkat - fenntartva a rezsicsökkentés szükségességét -, mert olyan mértékig rontották a magyar családok többségének jövedelmi helyzetét, hogy szükség van minden egyes forintra, amit az árakban megtakaríthatnak.
Ott tartottam a javaslatunk ismertetésénél, hogy jelen állás szerint önök 20 százalék árcsökkentést javasolnak a 2012. évi árakhoz képest teljesen egységesen. Na, ezt tartjuk mi igazságtalannak, mert még a jövedelmeket is átcsoportosították felülre.
(21.40)
Itt azt jelenti, hogy az árból történő megtakarítások háromnegyede a fogyasztók egynegyedénél jelenik meg, ott csapódik le. Mi ezzel szemben azt javasoljuk, hogy ne 20 százalék, hanem 30 százalék legyen az árcsökkentés az átlagfogyasztás másfélszereséig. Tehát földgáz esetén 2250 köbméter/év, áram esetén 3750 kilowattóra fogyasztásig. Ez minden fogyasztó számára nagyobb árcsökkentést jelent az előterjesztők által javasolt csökkenésnél, de még az átlagfogyasztás háromszorosát fogyasztó, tehát 4500 köbméter/év gáz, illetve 7500 kilowattóra/év mennyiséget felhasználó fogyasztóknál is mintegy 10 százalékos árcsökkenés lenne realizálható. Tehát az önök kampánycélja még ott is érvényesül a felső fogyasztói kategóriában.
A mi javaslatunk a hatásában azt is jelenti, hogy az átlagfogyasztás felett mindenki azonos összegű megtakarítást ér el. Ez sokkal igazságosabb megoldás annál, mint amikor minél többet fogyaszt valaki, annál több kedvezményt kap önöktől. Ez egy torz társadalomszemlélet, ez egy érzéketlen társadalomszemlélet. Ez cáfolja azt, amit mondanak, hogy önök a családok tömegein akarnak segíteni. Ha tényleg akarnak, akkor segítsenek jelentősebben.
A családok földgázfelhasználása szorosan összefügg egy család anyagi helyzetével. A kis számú kivétellel a szociális rendszer keretében kell foglalkozni, azokkal, akik a díjhátralék miatt közvetlen támogatásra szorulnak. Az átlagos fogyasztás másfélszereséig adott 20 százaléknál nagyobb mértékű árcsökkenés azoknál a családoknál jelent nagyobb megtakarítást, ahol erre igazán nagy szükség van, akiknek alig jelentett valamelyes előnyt az egykulcsos adó, vagy inkább az adójóváírás miatt még nehezebb helyzetbe kerültek, de mindenképpen nagy terheket jelent a 27 százalékos áfa és a tizenkét különadó.
Az alacsonyabb jövedelmű családoknál elérhető megtakarítás megjelenhet például az élelmiszer-fogyasztás növekedésében is, és ez kedvezően hathat a fogyasztásélénkülésre, a gazdasági növekedésre. A fogyasztás növekedésével csökkenő mértékű árcsökkenés elősegíti azt is, hogy a nagyfogyasztók ösztönözve legyenek az energiamegtakarító beruházásokra.
Javaslatunk segít megvalósítani az előterjesztő által hangoztatott, de valójában hamis állítást, amely szerint a törvényjavaslat szerinti árcsökkentéssel a földgázért a 2008. évi árakat kell fizetni. Ez a jelen előterjesztésükben nem teljesül. A valóság ezzel szemben az, hogy 2008-ban az a közel 2 millió háztartás, ahol az egy főre eső jövedelem alacsonyabb volt, mint a nyugdíjminimum három és félszerese - az akkor kereken 100 ezer forint/hónap volt -, a 2013. november 1-jétől hatályos áraknál akár 50 százalékkal is olcsóbban juthatott akkor hozzá a földgázhoz az áreltérítési rendszer révén. Kérem képviselőtársaimat, hogy alaposan vizsgálják meg ezt a javaslatunkat, sokkal igazságosabb, mint amit önök nagy hangon beterjesztettek.
A másik, amit szeretnék mondani, bár igazából már eső után köpönyeg, mert elköltötték az 500 milliárdot a MOL-pakettre, elköltötték az igazából nem tudjuk, mennyit, de bődületesen sokat, mintegy 300 milliárd forintot az E.ON földgáztároló, földgázüzletág megvásárlására, de ha belegondolnak, hogy ezzel a 800 milliárddal, megtoldva körülbelül ugyanennyi uniós támogatással, 1500 milliárd forintból mintegy 500 ezer lakás energetikai felturbózása, korszerűsítése, hőszigetelése lenne megoldható, és azok számára nem ez az árcsökkenés jelentené a kedvezőbb fogyasztást, a kedvezőbb energetikai kiadást, hanem a ténylegesen alacsonyabb fogyasztás. Annak lenne valódi nemzetgazdasági haszna.
Azt szeretném elmondani, hogy az MSZP ebben gondolkodik, évi 100 ezer lakás felújításában, ez 100 ezer új munkahelyet jelent, és öt-tíz év távlatában azt, hogy a lakások nagy része korszerűsíthető legyen, és akkor nem ilyen kampányízű intézkedésekkel lehet csak csökkenteni az energiafogyasztást, hanem valóban szakmai alapon.
Örülök, hogy pozitívan szólt Aradszki képviselőtársam a határokon átívelő vezetékekről, amit tényleg komoly tervezőmunka előzött meg, de pont azáltal, hogy ezek a vezetékek - mind gázvezetékben, mind villamosvezetékben - elkészülnek, különösen a gáz esetén teszi feleslegessé az E.ON-gázüzletág meg egyáltalán a tározók jelentőségét. Tehát önök becslésünk szerint háromszorosan túlárazták ezt a vételt. Jó lenne, ha nyilvánosságra hoznák, ha önök nem fogják, majd mi később megtesszük, ugyanis ez a nemzeti vagyonnal való felelőtlen bánásmód, hogy egy leértékelődő üzletágért, egy leértékelődő objektumért, ami most a gáztározót jelenti, önök fölöslegesen sokat áldoznak. Tehát amikor Magyarország is bekapcsolódik az európai gázrendszerbe - ahogy elmondta Aradszki képviselő úr is, meg Kovács Tibor képviselőtársam is -, számos más irányból lehet gázt beszerezni. Románia nettó exportőrré tud válni, fölös termelése van Romániának földgázból, előbb-utóbb beindulhatnak Magyarországon is a palagáz- és egyéb termelési lehetőségek.
Nem véletlen, hogy az E.ON hat éve el akarja adni ezt a gázüzletágat. Hallottunk mi is arról, hogy szabadulna tőle. Önök ezt valamilyen okból túlárazva megvették. Van egy olyan feltételezés is, hogy csak azért, hogy kifizessék a rezsicsökkentés által keletkezett veszteségeit ennek az önök számára valamiért nagyon fontos német multinak, hogy ne legyen belőle problémájuk. Mi ezt elhibázottnak tartjuk. Nem igaz az, hogy nem akarjuk kivizsgálni. Úgy gondoljuk, hogy a Fidesz partner lesz benne, hogy ezt kivizsgáljuk. Ha jól gondolkodnak, akkor most, a közeljövőben, ha meg rosszul gondolkodnak, akkor más eljárás keretében, a 2014-es választás után. De be kell mutatni a magyar népnek, hogy mire herdáltak el ennyi pénzt, és miért nem fordították arra, amivel valódi energetikai fejlesztést, valódi megtakarítást lehet hosszú távon elérni.
Mindezek mellett, képviselő úr, Németh Szilárd kormánybiztos úr, ide figyeljen, meg fogjuk szavazni ezt az előterjesztést, azzal együtt, hogy sokkal jobbat tudunk. El is mondtuk önöknek, és nagyon szeretnénk, ha megfogadnák. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés