DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt én mindig tudtam, hogy Vas képviselőtársam egy első osztályú szóbűvész, de hát az a produkció, amivel itt megörvendeztetett bennünket, az minden eddigin túltett.
Ön azt állította, hogy ez a javaslat nem a hajléktalanságot szankcionálja, majd a saját szájával mondta azt, hogy csak az életvitelszerű (Felzúdulás a Fidesz padsoraiból.),az életvitelszerű tartózkodást szankcionálja. Vas képviselő úr, ön szerint mi a hajléktalanság jelentése? Hogyha egy jogszabályban az életvitelszerűen tartózkodást szankcionálják, akkor nem a hajléktalanság szankcionálásáról van szó? (Dr. Répássy Róbert: Nem! Az életvitelszerűségről.) Ezt tényleg komolyan mondta?!
Tisztelt Országgyűlés! Az a zárószavazás előtti módosító javaslat, amit a Belügyminisztérium előterjesztett, egyfelől azt mondja, hogy amennyiben egy kerület kéri egy területnek a kijelölését, akkor a fővárosnak ki kell jelölnie, másrészt pedig azt mondja, hogy a főváros akkor is kijelölhet ilyen területet, hogyha a kerületi önkormányzat nem kéri. Ez a törvényjavaslat, amit idetettek elénk ezzel a zárószavazás előtti módosító javaslattal megfejelve, ez a szokásos fideszes képmutatás.
Sokkal egyszerűbb lett volna azt mondaniuk, hogy 93 ezer négyzetkilométeren szabálysértés életvitelszerűen az utcán tartózkodni, 93 ezer négyzetkilométeren szabálysértés a hajléktalanság. Ez lett volna a tiszta beszéd.
Képviselőtársaim, ez a javaslat továbbra is arról szól, hogy önök a szegénység helyett a szegény emberek ellen viselnek küzdelmet. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés