SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egy nagyon fontos kérdést feltettünk, és szeretném, ha kormánypárti képviselők vagy államtitkár úr válaszolna rá. Önök a közeljövőben kívánnak párnagázt értékesíteni vagy nem?

Zakó képviselőtársam ezt nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte, engedjék meg, hogy én ennél egy durvább idézetet olvassak fel önöknek. "Ez, kérem szépen, nem egyéb, mint köztörvényes bűncselekmény, tudatosan, a szakmai hozzáértés teljes hiányában, pusztán politikai és hatalmi célok mentén egy egyébként is túlárazott vagyoni eszközt tönkretesznek hideg fejjel, cinikusan, arcátlanul magabiztosan és pökhendien. Remélem, minden felelős elnyeri méltó büntetését az ország földgáztárolói kapacitásának tudatos tönkretételéért. Szégyen, gyalázat!" Hogy ki mondta ezt, államtitkár úr? Az ön volt helyettes államtitkára, Holoda Attila. Az Orbán-kormány volt energiaügyi helyettes államtitkára. És mit mondott még Holoda Attila? Azt mondta: "Tartok tőle, hogy egy kemény tél esetén sokkal nagyobb probléma lesz ebből, mint ahogyan azt a Fidesz okosai sejtenék valaha is. A baj csupán az, hogy mi is fogunk fázni emiatt. Azért remélem, majd a leghidegebb cellákat kapják a felelősök, hogy a saját bőrükön érezzék, mit tettek." Tehát ezt az ön volt helyettes államtitkára mondta.

(21.50)

Ezt nemhogy nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte, hanem óriási veszélynek. Tehát szeretnénk, ha válaszolnának arra, hogy önök a közeljövőben az E.ON tárolóiból, az E.ON megvásárlása után kívánnak-e párnagázt értékesíteni vagy pedig nem. Hiszen ez egy nagyon fontos kérdés. Arra kérném önöket, hogy erre válaszoljanak itt az Országgyűlésben.

Köszönöm. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu