GÚR NÁNDOR (MSZP): Tilki képviselőtársam! Nézze meg majd a jegyzőkönyvet. Még egyszer elmondom önnek, csak azért, hogy világos, tiszta legyen és fogható is. (Dr. Tilki Attila: Lassan.) Nem kell lassan; normálisan, normál mederben haladva, talán így is tudja fogni. A dolog lényege arról szólt, azt mondtam, hogy a mindennapjait élő ember, ha azt látja, hogy délelőtt az utca egyik oldalán támasztja valaki a lapátot, délután pedig az utca másik oldalán, azt nem becsüli. Nem azt mondtam, hogy minden közfoglalkoztatás erről szól, hanem azt mondtam, hogy ha vannak rossz példák, ha ilyen példák is vannak, akkor ezeket olyanná kell tudni tenni, ami értékteremtéssel párosul; tehát hogy ne ellentmondásos helyzetek alakuljanak ki, mert az ilyen helyzetek annak az embernek, aki ebbe a helyzetbe kényszerül bele önök miatt, annak az embernek rossz. Tudja?!
És ez nem a közmunka ócsárlása. Nem, ez az önök felelőtlenségéből fakadó helyzet kialakulása és arra való figyelmeztetés, hogy önöknek kutya kötelessége az ilyen helyzetek feloldása és ennek elkerülése. Most kezdjen majd el beszélni, hazudtunk délben, reggel, este, éjszaka, bármikor. Most kezdje el! Tehát a lényeg erről szól. A lényeg erről szól! Önök tényleg hazudnak, folyamatosan. (Derültség a kormánypárti padsorokban.) Nem délben, reggel meg este, folyamatosan, amikor kiteszik a plakátot a minimálbér bruttó növekedéséről, vagy nem is a bruttójáról, hanem csak a növekedéséről, és közben csak a bruttója növekszik, amiről beszéltem, ami a munkaadókat fojtja meg.
Szóval, egy szó mint száz, lehet itt olyaténképpen is használni a szót, ami az igazságtartalommal nem ruházkodik fel, csak azt gondolom, önöknek már teljesen mindegy. Önök jövő tavasszal elköszönhetnek attól, amiben ma leledzenek, mert nem ennek az országnak, az itt élő emberek döntő többségének a javát szolgálták, hanem sokkal inkább a kárukra cselekedtek. És hát majd visszatérek még arra, mit Kovács Péter képviselőtársam mondott, de a kétperces időtartam lejárt.
Köszönöm. (Szórványos taps az MSZP és a frakció mögött ülő függetlenek soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés