DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvénnyel a Szülőföld Alap jogutódjaként hozta létre a Bethlen Gábor Alapot, azzal a céllal, hogy támogassa a Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén való egyéni és közösségi boldogulását, előmozdítsa a Magyarországgal való kapcsolataik ápolását és fejlesztését, valamint megerősítse a magyar nemzeti azonosságtudat kialakulását.
Az elkülönített állami pénzalapot működtető alap támogatások nyújtásával segíti a határon túli magyarság anyagi és szellemi gyarapodását, nyelvének és kultúrájának megőrzését, továbbfejlesztését és az anyaországgal való és egymás közötti sokoldalú kapcsolatainak a fenntartását és erősítését.
Az alap céljainak megvalósítása érdekében nyújtott támogatások kedvezményezettjei lehetnek a Magyarország területén lakóhellyel nem rendelkező, magukat magyarnak valló természetes személyek, civil szervezetek, települési és területi önkormányzatok, valamint az általuk alapított, illetve fenntartott jogi személyiségű intézmények. Lehetnek továbbá gazdasági tevékenységet üzletszerűen végző jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok, tehát vállalkozások is a támogatottak között, ezen belül különösen mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint egyházak, belső egyházjogi személyek, valamint az általuk fenntartott hitéleti, oktatási, gyermekjóléti, kulturális és szociális intézmények.
(10.30)
Az alappal háromtagú bizottság rendelkezik, a BGA-törvény módosítása folytán a bizottság négytagúvá vált. A bizottság a Magyar Állandó Értekezlet elvi iránymutatásainak figyelembevételével irányítja az alap működését. Az alap nyilvános pályáztatási feladatainak keretében a szakmai döntés-előkészítő testület a kollégium. A kollégiumot a bizottság úgy hozta létre, hogy annak összetétele a támogatási célokból eredő szakmai szempontoknak megfeleljen. Az alapból megítélt támogatások folyósításával, felhasználásának ellenőrzésével és nyilvántartásával összefüggő, illetve az államháztartásról szóló törvény szerinti feladatokat az alap kezelését végző szervként a magyar állam tulajdonában lévő alapkezelő látja el.
A következő néhány mondatban az alap bevételi és kiadási területeit mutatnám meg önöknek. A Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló törvény szerint 11,5 milliárd forint eseti költségvetési támogatás illeti meg az alapot, valamint a költségvetési törvény 14. § (6) bekezdése szerint a Nemzeti Foglalkoztatási Alap 2012-ben a szakképzési hozzájárulásból 100 millió forintot biztosít a Bethlen Gábor Alap részére a határon túli magyarok szakképzésének, felsőoktatásának és felnőttképzésének támogatására. A rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból az alap 727 millió forint eseti költségvetési támogatásban részesült, amely biztosította a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény szerinti oktatás-nevelési támogatások teljes körű kifizetéséhez szükséges forrást.
A BGA 2012. évi bevételeit képezte a Corvinus Zrt.-től gazdaságfejlesztési támogatások céljára átvett, a korábbi forrást biztosítók felé fennálló elszámolási és visszafizetési kötelezettség teljesítését követően fennmaradó 245 millió forint. Az alap a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól megállapodások alapján 545 millió forint támogatást és forrást vett át a Partiumi Keresztény Egyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem fejlesztési célú finanszírozásának támogatására és a Magyarság Háza nemzeti indentitás kialakítása, látogató és oktatás-módszertani központi kialakítása, valamint a Magyarság Háza egyéb járulékos felújításának támogatására. 34 millió forint a támogatások elszámolási maradványából származott.
A fentiek alapján az alap 2012. évi költségvetési bevételi előirányzata 13 milliárd 224 millió forint volt. A BGA 2012. évi bevételi előirányzatának módosítása megtörtént, így az alap összes bevételi előirányzata 13 milliárd 940 millió forint és még 700 ezer. A költségvetési törvény szerint az alap kiadási előirányzata 11,6 milliárd forint volt, amelyből 10,8 milliárd forint támogatási célra, 810 millió forint pedig az alapkezelő működtetésére szolgál. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól átvett források az 1500/2011. kormányhatározat alapján gazdaságfejlesztési támogatások céljára átvett források, az oktatás-nevelési támogatások folyósítására biztosított költségvetési támogatás, valamint az előző évi maradvány-igénybevétel alapján a támogatási célra szolgáló előirányzat 13 milliárd 68 millió 100 ezer forintra módosult. Egyéb kiadások elnevezéssel egy új előirányzat került megnyitásra, amelyben a forrásbiztosítók részére a 2011. évi forrás fel nem használt maradványának 62,5 millió forintos visszautalása szerepel.
Az alapkezelő működtetési előirányzata nem módosult. Ez nagyon fontos, hiszen a működésre nem költünk többet. A BGA 2012. évi költségvetésében 810 millió forint összegben került meghatározásra az alap működtetésével kapcsolatos kiadásokra fordítható összeg. Ez az alap költségvetési bevételeinek 6,9 százaléka, amely a BGA-ról szóló törvény 4. § (7) bekezdésében meghatározott maximális mértékétől 3,1 ponttal alacsonyabb, azaz csak a kétharmadát költötte el a BGA a működésre fordítható, törvényben meghatározott keretnek.
A következőkben röviden összefoglalnám a Bethlen Gábor Alap egyes támogatásait. Elsőként az oktatási-nevelési támogatásról szólnék pár szót. A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 14. § (1) bekezdése rendelkezik az óvodai alap- és középfokú oktatási intézményekben magyar nyelven vagy a magyar kultúra tárgyában tanulmányokat folytató kiskorúak nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásáról, továbbá a felsőoktatásban tanulók hallgatói támogatásáról.
A státustörvény alapján kiírt, a 2011-2012-es tanévre szóló "szülőföldön magyarul" pályázatban érintett régiók Erdély, Felvidék, Vajdaság, Kárpátalja, Horvátország és a Muravidék. A pályázók lehetnek egyrészről óvodások, alap- vagy középfokú tanulmányaikat magyar nyelven folytató tanulók, akik aktív, fakultatív vagy speciális magyar nyelvű oktatásban részesülnek, mivel a lakóhelyükhöz tartozó, napi bejárással érintett oktatási intézményekben nincs magyar nyelvű tagozat, másrészt hallgatók, akik felsőoktatási tanulmányaikat nappali tagozaton, részben vagy egészben magyar nyelven folytatják. A pályázható egy főre jutó támogatási összeg nevelési-oktatási támogatás esetében 20 ezer forint/fő, tankönyv- és taneszköz-támogatás címén 2400 forint/fő, hallgatói támogatás címén 2800 forint/fő. A 2011-2012-es tanévre vonatkozóan mintegy 248 715 támogatott személy részesült ezen támogatásban.
A következő támogatási forma az egyedi támogatások köre, amelyek eljárásrendjüket tekintve nem pályázati konstrukcióban nyújtott támogatások, hanem a támogatandó cél speciális körülményeit, finanszírozási szükségleteit kiemelten kezelő támogatások. Egyedi támogatási kérelmet a BGA-törvényben meghatározottaknak megfelelő bármely szervezet vagy magánszemély benyújthat. Egyedi támogatási eljárásrendben részesültek támogatásban a 2012-ben meghatározott, úgynevezett nemzeti jelentőségű intézmények, amelyeket a MÁÉRT iránymutatása alapján a Bethlen Gábor Alap bizottsága jelölt ki. 2012. december végéig 258 egyedi kérelem érkezett az alapkezelőhöz, ebből 244 egyedi kérelem esetében mindösszesen 5,5 milliárd forintot ítélt meg a BGA bizottsága.
Az egyedi támogatásokat a következő célokra folyósította az alapkezelő: oktatási intézmények támogatása, ebben felsőoktatási intézmények támogatása, szórvány oktatási kollégiumok támogatása, bentlakásos közoktatási, köznevelési intézmények támogatása, ezen túl egyházi intézmények támogatása, kulturális programok, rendezvények támogatása, jogvédő, közösségépítő, kisebbségvédelmi tevékenység támogatása, beruházások támogatása, így oktatási intézmények ingatlanfejlesztése, illetőleg épületrehabilitációs tevékenység támogatása.
A Bethlen Gábor Alap bizottsága jelölte ki Erdély esetében a nemzeti jelentőségű programokat, amelyek támogatása meghívásos pályázat keretében történt. Öt témakörben került sor pályázat kiírására. Az első szakmai és kulturális intézmények támogatása, a második felsőoktatási háttérintézmények támogatása, a harmadik kiadványok, folyóiratok, szaklapok megjelentetésének támogatása, a negyedik színházak, bábszínházak, táncegyüttesek támogatása, az ötödik pedig szórvány kollégiumok támogatása, illetve iskolabuszprogram támogatása. Az öt pályázati kategóriában minden meghívott szervezet benyújtotta pályázatát, összesen 106 pályázó volt. A Bethlen Gábor Alap bizottsága döntött a meghívásos pályázatok támogatásáról, összesen 185 millió 702 ezer forint összegben.
A központi és regionális nyílt pályázati eljárásrendben nyújtott támogatások a határon túli magyar közösségek civil társadalmának, kulturális, oktatási és egyházi programjainak megtartását szolgálják. A támogatások beszámolóiból, valamint a helyszíni látogatások során visszaigazoltak alapján megállapítható, hogy az egyes programok, rendezvények támogatásának jelentős közösségépítő és identitásmeghatározó szerepe van. 2012-ben a központi és a regionális nyílt pályázati eljárásban nyújtható támogatások keretösszegét a bizottság 600 millió forintban állapította meg, amelynek terhére négy regionális és egy központi pályázati felhívást jelentetett meg. Az előző évi, e célra szolgáló keretösszeg csökkent, tekintettel arra, hogy a nemzeti jelentőségű intézmények száma a kétszeresére növekedett, ezáltal a finanszírozásuk elkülönítve, egyedi kérelem alapján, biztos alapokon állva történt meg.
(10.40)
Az alapkezelő a 2012-es évben a pályázati felhívások megjelentetésekor arra törekedett, hogy a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő közösségek, szervezetek és intézmények programjainak, valamint eszközfejlesztéseinek megvalósítására egységes felhívást jelentessen meg. A regionális pályázati kiírások megfogalmazásakor a helyi közösségek javaslatait figyelembe véve, a helyi igényeknek megfelelően kerültek kialakításra a pályázati felhívások.
Elsődleges pályázatkezelési cél volt, hogy mind a központi, mind a regionális felhívások egyidőben jelenjenek meg, lehetőleg minél korábbi időpontban, hogy az év közbeni különböző programok lebonyolításában ne legyen fennakadás abban az esetben sem, ha a támogatott nem tudja megelőlegezni saját maga a saját programjának költségét.
2012-ben a támogatott pályázatok száma mindösszesen 1487 volt; ebből a központi támogatott pályázatok száma 530, a regionálisoké pedig ennek majdnem a kétszerese, 957 darab. A regionális pályázati felhívások alapján a nyílt pályázati keretösszeg egyharmadára, 200 millió forint összegre a határon túli közreműködő szervezetek tehettek javaslatot.
Engedjék meg, hogy néhány szóban összefoglaljam a Határtalanul-programot, a dr. Szász Pál-ösztöndíjpályázatot, illetve a "külhoni magyar óvodák éve" programot.
A Határtalanul-program vonatkozásában a 2011-es felhívások keretében megvalósult projektek sikeresen illeszkedtek a Határtalanul-program alapcéljához, azaz egyfelől elősegítették a határon túli magyarság megismertetését a részt vevő magyarországi diákokkal és tanáraikkal, másrészről támogatták magyarországi és külhoni diákok és oktatóik közötti kapcsolatok alakítását. A 2010. évi pilotprojekthez, mintaprojekthez képest sikeresen terjed ki a program a létszám és a pályázó intézménytípusok tekintetében. A nyertes pályázatokból megvalósult 370 projektben több mint 14 ezer magyarországi és külhoni diák vett részt.
A 2011-es felhívások egyik újdonsága volt az a modell, amely a külhoni tanulmányi kirándulásokat - amelyeknek elsődleges célja az adott terület magyar vonatkozású kulturális értékeinek, magyar közösségeinek megismertetése - az alapfokú oktatás hetedik évfolyamán tanuló diákok számára tette lehetővé, míg a nagyobb szervezési feladatokat és külhoni partnerkapcsolatot is igénylő együttműködések pedig a középfokú oktatásban tanulók számára biztosítottak részvételi lehetőséget. Ez utóbbiak célja volt elsősorban a magyar személyes kapcsolatok kialakításának előmozdítása magyarországi és külhoni diákok között.
2012-ben a pályázatok célterülete tekintetében továbbra is Erdély állt az első helyen, és a 2012-es felhívások regionális kiterjedéséből fakadóan már megjelentek - ha még kis számban is - a Muravidék és Horvátország magyarlakta területeire irányuló pályázatok is. A három pályázati felhívás keretében az oktatási intézmények 30 075 diák utazásához igényeltek támogatást, köztük két, különleges együttműködés jellegű programban 6417 külhoni fiatallal, akik viszonossági alapon Magyarországra is látogattak. A Határtalanul-program 2012/13-as tanévben meghirdetett nyertes tanulmányi kirándulásainak zöme 2013-ban valósul vagy valósult meg.
Az alapkezelő a dr. Szász Pál-ösztöndíjprogram keretében tanulmányi ösztöndíjat hirdetett a 2012/13-as tanévben szülőföldjükön felsőoktatási jogászképzésben részt vevő, nappali tagozatos román, szlovák, szerb, ukrán, horvát és szlovén állampolgárságú, magyar nemzetiségű hallgatók számára.
Évente huszonöt új ösztöndíj kerül kiosztásra. A támogatás kedvezményezettje lehet az a Magyarország területén lakóhellyel nem rendelkező, Szlovákiában, Ukrajnában, Romániában, Szerbiában, Horvátországban, Szlovéniában élő, magát magyarnak valló természetes személy, aki a 2012/13-as tanévben nappali tagozaton, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező magán- vagy állami felsőoktatási intézményben alap- vagy mesterszintű, illetve osztatlan jogászképzésben vesz részt. Az ösztöndíj összege 50 ezer forint per fő per hó, tizenkét hónapon keresztül. A hallgatókat év közben ügyvédek tutorálják, s a nyári gyakorlatukat egy-egy neves ügyvédi irodánál töltik. A pályázati felhívásra 52 pályázat érkezett be az alapkezelőhöz.
2012. február 17-én a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikai államtitkársága meghirdette a "2012 a külhoni magyar óvodák éve" című programot. A program célja a külhoni magyar nevelési nyelvű óvodai oktatás minőségének emelése; pedagógiai hiányterületek pótlása, magyar nyelvhasználati színtérhez kötése; a magyar tannyelvű óvoda és iskola közötti átmenet segítése.
A továbbképzés szakmai részéhez a szakértőket az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Neveléstudományi és Módszertani Intézete, az ELTE tanító- és óvóképző kara, a Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek pedagógiai kara, illetve a Debreceni Egyetem gyermeknevelési és felnőttképzési kara biztosította.
A program egyik elemeként a Humán Jövő 2000 Nonprofit Kft. a BGA által biztosított 64 millió forint terhére továbbképzést szervezett külhoni magyar óvónők számára, valamint módszertani csomagot állított össze. A továbbképzésre a határon túli területekről 99 óvónő nyújtott be pályázatot, 98 óvónő jelentkezését pedig jóvá is hagyta a Bethlen Gábor Alap bizottsága.
Mindezeken felül a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által, "Határtalan túra" elnevezéssel 2012. június elején írtak ki pályázatot körülbelül ezer fő, szórványhelyzetben élő határon túli gyermek Balaton környéki üdültetésére, táboroztatására. Az utazási költségeket a BGA támogatta, a táboroztatás költségeihez a határon túli gyermekek ezer forint per fő önrész vállalásával járultak hozzá. A BGA összesen 13 millió forintot biztosított a határon túli gyermekek Erzsébet-táborba való utaztatásának költségeire.
A 2011. szeptember 29-én módosítására került BGA-törvény, valamint a 2011. december 28-án hatályba lépett 1500/2011. kormányhatározat lehetővé tette, hogy az alapkezelő határon túli magyarságot érintő gazdaságfejlesztési és vállalkozásösztönzési programokat is megvalósíthasson, valamint kötelezte, hogy átvegye a Corvinus Zrt. által folytatott effajta tevékenységet, és elláthassa az ezekhez kapcsolódó támogatásközvetítési feladatokat is.
Az ellenőrzési tevékenység keretében az alapkezelő 129 darab dokumentum alapú pályázati ellenőrzésére került sor, ebből 34 esetben helyszíni ellenőrzéssel egybekötve. Az alapkezelő helyszíni ellenőrzés keretében megvizsgálta a támogatási cél tényleges megvalósulását, a pénzügyi elszámolás alapjául szolgáló dokumentumokat, a nyilvántartások valódiságát, szabályszerűségét. A szemlék célja tizenkét esetben a jövőbeni támogatás nyújtásának feltételeiről és indokoltságáról történő előzetes tájékozódás, a többi esetben utólagosan a megítélt támogatás szakmai megvalósulásának, illetve a bizonylatkezelés szabályszerűségének ellenőrzése volt.
A beruházási támogatások folyósításának körültekintő előkészítése és elemzése kapcsán az alapkezelő szerződést kötött a Teleki László Alapítvánnyal, amely a szerződésben rögzített feltételek mellett vállalta az egyes helyszínek műszaki ellenőrzését, a korábbi támogatások költségvetési terv szerinti felhasználása megvalósulásának, valamint a folyamatban lévő támogatási kérelmek megvalósíthatóságának elemzését, ellenőrzését. Az alapítvány minden műszaki szemléjéről külön értékelő, elemző műszaki jelentést is készített.
Végezetül az alap működésének ellenőrzéséről mondanék néhány mondatot. Az alap az államháztartási törvény módosítása kapcsán nem kötelezett könyvvizsgálati ellenőrzésre, de az alapkezelő a kötelezettség megszűnése ellenére továbbra is folytatja és fenntartja a BGA 2011. évi költségvetési beszámolójának ellenőrzésekor az Állami Számvevőszék elnökének javaslatára kijelölt könyvvizsgálóval öt évre kötött szerződését. A BGA 2012. évi költségvetési beszámolója ennek megfelelően kerültellenőrzésre.
Az Állami Számvevőszék 2013. március 4. és június 14. között a 2012. évi zárszámadás ellenőrzésének keretében ellenőrizte a Bethlen Gábor Alap 2012. évi tevékenységének szabályszerűségét. Az ellenőrzés megállapításait, javaslatait a 2012. évi költségvetés végrehajtásának ellenőrzéséről szóló állami számvevőszéki jelentés tartalmazza.
Tisztelt Országgyűlés! A most általános vitára bocsátott jelentés minden részletre kiterjedően tartalmazza a Bethlen Gábor Alap 2012. évi működésére vonatkozó információkat, adatokat, teljes képet adva az Országgyűlésnek a 2012. évben folytatott munkáról, támogatásokról. Kérem, hogy hozzászólásaikkal és a későbbiekben szavazataikkal is támogassák a jelentés elfogadását és ezzel a Bethlen Gábor Alap működését is.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(10.50)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés