DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgy és Urak! Tisztelt Ház! Jól jelzi az ellenzéki kritikának a valóságtartalmát és elferdítését, amit csak itt a legutóbb mondott Szávay képviselő úr, hogy a nemzeti összetartozás bizottságában miért nincs ellenzéki alelnök. Azért nincs ellenzéki alelnök, mert az ellenzéknek fel lett kínálva, hogy egy alelnöki pozíciót töltsenek be ebben a bizottságban, de úgy nyilatkoztak, hogy ők egy másikat szeretnének (Szávay István: Csúsztatsz!), amelyik egy fideszes hely volt, és éppen ezért elcserélték (Dr. Schiffer András közbeszól.) a Fidesszel ezt az alelnöki helyet (Szávay István: Nem szégyelled magad?), éppen ezért lett ott még egy ellenzéki elnökük, de itt az ellenzékből az LMP lett volna az, amely jelölhetett volna egy alelnököt, nem élt ezzel a lehetőségével két héttel ezelőtt (Szávay István: Az ellenzék az LMP! A ti ellenzéketek! - Dr. Schiffer András: Na!), ezért átmentek egy másik bizottságba.

Az pedig, hogy a tisztelt ellenzéki pártok egymással abban nem tudnak megállapodni, hogy ki melyik bizottságban legyen alelnök, nem a kormánypártok felelőssége. Önök, amikor együttműködésről beszélnek, és a saját alelnöki pozíciójukról ellenzéki pártok egymás között nem tudnak konszenzusra jutni, akkor ne a kormánypártoktól várják, hogy odamenjenek, és önök helyett oldják meg azokat a problémákat (Szávay István: Ez egy hazugság, amit mondasz...), amelyeket önök mint ellenzéki pártok nem tudnak megtenni. Jobb bele se gondolni, hogy kormánypártként mennyire lennének képesek az együttműködésre, Magyarország irányítására... (Közbeszólások a Jobbik soraiból.)

Forrás: parlament.hu