SZÁVAY ISTVÁN, a nemzeti összetartozás bizottsága kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. A nemzeti összetartozás napjából nem Szávay István és a pártja csinált ünnepet, és nem is mi magyarázzuk ezt félre, mint ahogy azt Potápi képviselő úrtól hallhattuk; a nemzeti összetartozás napjából önök csináltak ünnepet. Németh Zsolt államtitkár úr szó szerint ezt mondta itt a parlamentben június 4-én, hogy a kormány számára ez a nap igenis ünnep, önök szerveztek ünnepi megemlékezéseket, ünnepi beszédeket, és írtak egy primitív, debil dalt egymásra lépő talpakról, megalázva ezzel több millió elszakított magyar honfitársunkat, azoknak az őseit, azok szenvedéseit és megaláztatását.

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Bethlen Gábor Alap 2012. évi tevékenységéről és működéséről szóló beszámolót az első helyen kijelölt nemzeti összetartozás bizottsága, mint hallhattuk, 2013. június 10-én tárgyalta. A bizottság ellenzéki képviselői, valamint a bizottság munkájában részt vevő független képviselő a beszámoló elfogadását nem támogatták. Az előterjesztőként jelen lévő Lélfai Koppány vezérigazgató úr a jelentés szövegéhez hasonlóan a szóbeli beszámolójában sem tért ki egy mondat erejéig sem a BGA működésének problémáira és mulasztásaira. A kétségkívül meglévő, még a kormánypárti képviselők által is több alkalommal elismert hiányosságokkal való szembenézés teljes hiánya jellemezte az elhangzottakat. Többen elfogadhatatlannak tartották, hogy a BGA működésére szánt 810 millió forint elköltésének részleteiről semmit sem tartalmaz a beszámoló. Szintén több hozzászóló kifogásolta, hogy a támogatási összegek elsöprő többsége nem nyílt pályázati eljárás keretében, hanem egyedi döntés alapján, erősen megkérdőjelezhető szempontok szerint került kiosztásra. A Jobbik szerint a nyilvános szerződések egy része kapcsán kérdéses a szükségesség, ráadásul számos esetben gyanítható, hogy az alapkezelő vagy a kuratórium egyes tagjainak rokoni vagy baráti körébe tartozó cégek megbízásairól van szó.

A Magyar Szocialista Párt sérelmezte, hogy számos szereplőt kihagytak a döntés-előkészítésből, valamint a nemzeti jelentőségű intézmények kiválasztásának folyamatából. Problémásnak értékelték, hogy a külhoni magyar óvodákba jutó pénz nagy részét Magyarországon osztották ki. Mind a Jobbik, mind az MSZP konkrét példák sorával támasztotta alá azon véleményét, miszerint a pályázati döntések részrehajlással, politikai szempontok dominálásával történtek. Jelezték, hogy Semjén Zsolt nem állta a szavát: az ellenzéki pártokat nem tájékoztatta arról, hogy a nemzeti jelentőségű intézmények listájának módosítására milyen formában és mikor tehetnek javaslatot. A bizottság független tagjának véleménye szerint a nyilvántartási rendszert informatívabbá, a támogatási összegeket pedig egyértelműen követhetővé kell tenni.

Mindezek után a kormánypárti képviselők támogatása mellett a jelentés elfogadására 2 nem és 1 tartózkodó szavazat érkezett. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu