DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem fogom kihasználni az időkeretet, csak megfogadva az elnök úr tanácsát, megvártam az eddigi felszólalásokat, és így valóban az ember nincs a két percbe beszorítva. Egy-két téma maradt még, amelyről érdemes, azt gondolom, egy kicsit bővebben beszélni és még államtitkár úr felvetéseivel kapcsolatban reagálni.

Az államtitkár úr azt kérdezte, hogy miért nem támogatjuk ezt a javaslatot, ha ennyi jó dolog van benne. Államtitkár úr, a válasz nagyon egyszerű: mert jó sok olyan dolog is van benne, ami nem jó. Ezeket is kiemeltem, de kiemelem még egyszer a konkrétság kedvéért. Például azért nem, mert nem értünk egyet azzal, hogy ne lehessen másolatot kérni az ügyész és a nyomozó hatóság levelezéséről. Például nem értünk egyet azzal, hogy a titkos információgyűjtésre vonatkozó garanciális szabályokon megint enyhíteni kíván a kormány. Például nem értünk egyet azzal, hogy a másodfokú ügyész indítványára rendelkezésre álló 30 napos határidő újabb 30 nappal meghosszabbítható legyen. Például azért nem értünk egyet a jogszabállyal, azért nem támogatjuk, mert nem értünk egyet azzal, ami az ügyvédjelöltekre vonatkozó módosító javaslat a javaslatcsomagban.

Ezek voltak talán a legfontosabbak, de egyébként lehetne még mást is sorolni. Módosító javaslatok formájában teszünk előterjesztést ezek megváltoztatására vagy ezek egy részének a megváltoztatására, és természetesen, ha mindezeket az aggályokat a kormány megfontolja, és a mi álláspontunk szerint módosítja az eredeti előterjesztést, akkor támogatni fogjuk a javaslatot.

Államtitkár úr, nyilván észrevette, hogy az utóbbi időkben már a szokásos vehemencia hiányzott a felszólalásomból. Azért, mert ez az előttünk fekvő törvényjavaslat nem egy az egyben rossz, nem egy az egyben ellentétes a jogállami elvekkel, hanem számos pozitív része van. Ezt elismerem és ki is emeltem, de mivel vannak olyan részei, amelyekkel messzemenőkig nem tudok egyetérteni, ezért nem tudom a teljes javaslatcsomagról azt mondani, hogy támogatom. Ha az általam felsoroltakon az általam elmondott irányban és szellemben változtat a kormány, akkor természetesen támogatni fogjuk a javaslatot.

Talán az ügyvédjelöltre vonatkozó szabályozás az, ami még egy gondolatsort megérdemel. Ahogy utaltam rá az előző felszólalásomban is, egyáltalán nem választanám el ilyen élesen a bizonyítási eljárást és a perbeszédet. Azért nem, mert minden gyakorló jogász, ügyvéd, vagy aki valaha ebben a szakmában dolgozott, tudja, hogy a gyakorlatban a legkisebb jelentőséget a perbeszédnek tulajdonítják. A perbeszéd egy egyébként kicsit teátrális, ámbár az én fogalmaim szerint jó esetben szakmai összefoglalója az ügynek a védő, illetve a vádló szempontrendszeréből. Azonban, ha a bizonyítási eljárás során bizonyos eljárási cselekményeket nem végez el a bíróság, mondjuk azért, mert az ügyvédjelölt kellő felkészültség hiányában erre nem tesz indítványt, ha a tanúnak az ügyvédjelölt kellő felkészültség hiányában nem teszi fel azokat a kérdéseket, amelyek az ügy és a vádlott szempontjából relevánsak, érdekesek és adott esetben az ő mentő körülményeként szolgálhatnak, akkor a perbeszédben ezekre nem fog tudni hivatkozni, nem fogja tudni elmondani ezeket. Hiába tart bármilyen zseniális rétori képességgel megtartott perbeszédet az ügyvéd, akkor sem fog tudni megfelelő eredményt kihozni az eljárásból. És a megfelelő eredmény - mielőtt még bárki félreérti - az igazság érvényre juttatása és nem az egyébként bűnös vádlott felmentetése. Ez, azt gondolom, szintén viszonylag logikus okfejtés.

Nekem sokkal inkább az a bajom vele, hogy ha összekötöm mindezt egy másik rendelkezéssel, akkor az rajzolódik ki, amire az elején csak futólag utaltam. Nem másért van ez, mint hogy önök annyira megnehezítették a védő kimentési lehetőségeit egy eljárás során. Ez nemcsak a védelemhez való jogot korlátozza a meglátásom szerint megengedhetetlen módon, hanem borzasztó nehéz helyzetbe hozza az ügyvédeket. Az ügyvédi kamara pedig, mint az ügyvédek képviseletére jogosított szervezet, nyilván az ügyvédek érdekében, az ő munkájuk könnyítése érdekében tesz egy javaslatot. Ezt értem, meg is tudom érteni. De nekünk mint jogalkotóknak, úgy hiszem, picit más szempontrendszert kell szem előtt tartani, mint ebben a konkrét esetben az ügyvédi kamarának.

Ha megnézzük azt, hogy mely esetekben van lehetőség a tárgyalás elnapolására, érdekes következtetésre fogunk jutni. Tudja mikor, államtitkár úr? A perbeszéd esetén. Itt összekapcsolódik ez a két dolog. A napnál világosabb, hogy önök miért terjesztették elő ezt. Perbeszédre lehet napolni, ez tehát az ügyvédnek kicsit kevesebb problémát okoz, hiszen erre tekintettel lehet, ezért ezt nem engedik meg az ügyvédjelöltnek. Minden más olyan eljárási cselekményt, amire viszont nem lehet napolni, azt elvégezheti az ügyvédjelölt. Ez nem egy elvi hozzáállás szerintem. Ez egy olyan praktikus gondolkodásmód, amely ellentétben áll azzal az elvvel, amely a hatékony védelemhez való jogot és a tényleges védelemhez való jogot deklarálja minden egyes magyar és egyébként európai állampolgárnak.

Számtalan olyan eset van, ha már utalt az államtitkár úr az Emberi Jogi Bíróság ítélkezési gyakorlatára, amelyben kimondták, hogy a védelemhez való jognak tartalmi szempontból is érvényesülni kell, az nem lehet pusztán formális. Márpedig ezzel a gondolkodásmóddal, ezzel a hozzáállással önök a védelemhez való jogot formálissá teszik, és a tartalmi elemeket veszik ki belőle, legalábbis meggyengítik. Éppen ezért mondom, hogy maga a célja számomra nem elfogadható, de ha már Gyüre képviselő úr ezt elmondta, és én valóban kihagytam a felszólalásomból, az is igaz, hogy pont az ne mondhassa el a perbeszédet, aki minden tárgyalási napon, adott esetben egy 40 tárgyalási napból álló tárgyalássorozaton ott volt, viszont lehetősége lesz majd egy ügyvédnek, akinek az az első tárgyalási napja abban az ügyben. Én ezt nem tartom sem logikusnak, sem ésszerűnek.

Nem szóltam még a tanúvallomás poligráfos vizsgálatának lehetőségéről. Ezt ilyenformán egyébként tudom pártolni. Annál is inkább tudom pártolni, mert nagyon sok esetben, és itt legyen akár a terhelt - idézőjelbe teszem - érdekében felszólaló vagy megszólaló tanú, nem nagyon fogadják el, vagy nem szeretik elfogadni például a bíróságok az ő vallomását akkor, ha közeli családtag.

(16.20)

Azt mondják, hogy ez nyilvánvalóan elfogult, biztos, hogy elfogultabb, mint mondjuk, az a tanú, aki semmilyen módon nem ismeri a sértettet, vagy mondjuk, a vádlottat. Egy ilyen esetben egy poligráfos vizsgálat közelebb viheti, én azt gondolom, az igazsághoz, az igazság felderítéséhez az igazságszolgáltatást, tehát ezt támogatom. Ahogy egyébként nem támogattam azt, amikor hozzájárulás nélkül kívántak ilyen eszközökkel élni, hál' istennek az már a tervezetből kikerült annak idején. Így, én azt gondolom, a hozzájárulás esetén ez egy jó megoldásnak tekinthető.

Végül pár mondat a sportrendezvénnyel kapcsolatban, ez a sporteredmény tiltott befolyásolása címet viselő tényállás. Én egy megfontolást kérnék csak a kormánytól: vajon megvizsgálták-e ezt, és alaposan körbejárták-e, hogy sérti-e ez a büntetőjog ultima ratiós jellegét? Ugyanis államtitkár úr mondta el a fölszólalásában helyesen, hogy az ilyen jellegű cselekményeket csalásnak, vesztegetésnek szokták minősíteni. És valóban, ezeknek azok a kirívó formái, amelyek általában egyébként előfordulnak, azok minősíthetők is ekként.

Ez persze nem zárja ki, hogy egy ehhez képest speciális tényállást alkosson meg a jogalkotó, tehát mondjam azt, hogy elvi problémám ezzel nincsen, csak meg kell nézni - és e vonatkozásban vannak bizonyos fenntartásaim -, hogy a csaláson és a vesztegetésen kívül eső magatartásformák, egyébként erkölcsileg marasztalható magatartásformák elérik-e azt a társadalomra veszélyességet, hogy a Btk.-ba kelljen beemelni. Erről nem vagyok meggyőződve, de egyébként meggyőzhető vagyok, ha államtitkár úr megfelelő érveket sorakoztat fel.

Egy dolog viszont, ami megragadta a figyelmem, és szeretném ismét elmondani: nem tartom nagyon szerencsés dolognak azt, amikor azért módosítunk anyagi jogszabályt, mert valami nehezen bizonyítható. Én úgy hiszem, hogy akkor első körben legalábbis ott érdemes körbenézni, hogy milyen módon lehetne ezt megfelelőképpen bizonyítani. Ugyanígy nem értettem egyet a saját kormányzásunk idején az ilyen jellegű törekvésekkel. A mai napig nem értek egyet például az objektív felelősség elvével, mert azt mondom, hogy azért, mert nincs a rendőrség birtokában jelen pillanatban olyan traffipax, amelyik be tudná azonosítani a gépkocsit vezető személyt, ezért jogszabály-módosítással minden büntetőjogi elvet vagy szabálysértési elvet áthágva objektív felelősségi körbe utaljuk az ilyen jellegű cselekményeket. Én ezzel messzemenőkig nem tudok egyetérteni. Sajnos a Fidesz ezt a megoldást továbbra is fenntartotta. Legalább ennyi haszon lett volna a kormányváltásból, hogy ez is változik.

De visszatérve a jelenlegi helyzethez, itt egy picit ugyanezt érzem. Úgy gondolják, hogy bizonyos élethelyzetekben nehéz a bizonyítás, ezért nem a technikai eszközökre fókuszálnak, nem a bizonyítási nehézségek megszüntetésére, kezelésére, hanem rögtön anyagi jogszabályt változtatnak. Én mint motivációt nem tudom ezt elfogadni. Úgyhogy fenntartásokkal állok ez előtt az új törvényi tényállás előtt, de még egyszer mondom, hogy ha államtitkár úr úgy ítéli meg, és erre alapos oka van, hogy az ultima ratiós jellegét a büntetőjognak nem sérti, akkor nekem elvi kifogásom azzal, hogy egy új törvényi tényállás a Btk. részét képezze, biztosan nincsen.

Összefoglalva tehát még egyszer egy gondolatban: a jogszabály - bocsánat, hogy ezt mondom - nem olyan elfogadhatatlan és csapnivalóan rossz, mint az előző három, büntető eljárásjogot módosító törvénycsomag, hanem számos pozitív eleme van. Örülök, hogy egy sor kérdésben a kormánynak az eddigi álláspontja megváltozott, és ezzel jobbá tesszük a büntetőeljárást, de az általam elmondott és részletezett aggályok és problémák miatt mégsem tudjuk támogatni ezt a törvényjavaslatot akkor, ha ezeken a kormány nem módosít a parlamenti eljárás során.

Köszönöm szépen a figyelmet.

Forrás: parlament.hu