DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Urak, akik hozzászóltak a vitában! Szeretném kifejteni azt a véleményemet, hogy a büntetőeljárási törvénymódosítások vitájának van egy visszatérő eleme, amikor arról vitatkozunk, hogy a vád, a védelem vagy az igazságszolgáltatás szempontjai kerülnek-e előtérbe egy-egy büntetőeljárási módosításnál, és különféle oldalról nézve hol a vád, hol a védelem, hol esetleg a bíróságok túlzott kímélete vagy túlzott tiszteletben tartása, az ő szempontjaik tiszteletben tartása merül fel politikai vádként.

Én azon az állásponton vagyok, hogy természetesen az ismert garanciális elveket figyelembe véve és azokat szem előtt tartva - ilyen például a fegyveregyenlőség elve vagy a védelemhez való jog elvei -, itt meg kell próbálni megtalálni a kellő egyensúlyt a büntetőeljárás résztvevői között, pontosabban az ő érdekeik között. Mert nyilvánvaló, hogy nem lehet kizárólag csak a védelem szempontjaira fókuszálni, vagy nem lehet kizárólag csak a vád szempontjaira fókuszálni, és végső soron azt sem lehet szem elől téveszteni, hogy az igazságszolgáltatás, azaz a bíróság szempontjai a legfontosabbak, hiszen a bíróságot olyan helyzetbe kell hozni, hogy - ahogy szokták mondani - az anyagi igazságot meg tudja állapítani ezekben az ügyekben. Ez nem könnyű feladat, szerintem kár politikai vitákat folytatni ebben a kérdésben.

Nem állítom, hogy én magam nem mondtam volna hasonló felszólalásokat, mondjuk, ellenzéki koromban, amikor úgy éreztük, talán némi joggal is, hogy a védelem szempontjai sokszor előtérbe kerültek, de itt ez a törvényjavaslat megpróbálja szerintem ezt az egyensúlyt figyelembe venni. Egyrészt.

Másrészt, amit Bárándy képviselő úr a büntető anyagi jog változásairól mondott, abban részben igazat adok önnek, hogy bizonyítási nehézségek miatt nem szabad büntető anyagi jogot módosítani. De azért azt tegyük hozzá, hogy számos bűncselekmény előkészületi magatartásának vagy előkészületként, vagy pedig sui generis bűncselekményként való büntetése egy ilyen probléma, előrehozza a bizonyítás küszöbét, hogy így mondjam, a bizonyítási szükségét. Hiszen ebben az esetben is, a most ön által kritizált megoldásnál is arról van szó, hogy akár előkészületi cselekményként is felfoghatnánk a sporteredmény tiltott befolyásolásának ezeket az eseteit. Ezek az előkészületi cselekmények talán joggal érik el a kriminalizáció szintjét.

Nem azt az utat választottuk, hogy előkészületként büntessük, hanem egy sui generis bűncselekményként. De ahogyan mondta, megvizsgáltuk azt a kérdést, hogy ez vajon megfelel-e a büntetőjog ultima ratio szerepének, és az az álláspontunk, hogy mivel az úgynevezett bundázás, tehát a sporteredmény tiltott befolyásolása például az egyik legsúlyosabban büntetendő etikai vétség a különböző sportszövetségek, sportági szövetségek szabályzataiban, ezért nem túlzás az, hogy ilyen büntetőjogi következményei vannak. Illetve utaltam arra, hogy ezek egyébként már eddig is részben, ha minden eleme bizonyítható volt, akkor a vesztegetés vagy a csalás bűncselekményét valósították meg.

Tehát - hogy mondjam - jó helyen keresgél, tisztelt képviselő úr, de úgy gondolom, hogy a kormány egyébként alapos egyeztetés lefolytatása után, a jogalkalmazó szervekkel lefolytatott egyeztetés után talált olyan megoldást, amely megfelelőnek tűnik ezeknek a problémáknak a kezelésére.

Összességében köszönöm a hozzászólásaikat, és kíváncsian várom módosító javaslataikat. Mint ahogyan mindig, most is érdemben meg fogjuk vizsgálni a módosító javaslatokat, és a részletes vitában ezekről be fogok számolni.

Köszönöm szépen, elnök úr, a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu