DR. VAS IMRE, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság 2013. október 14-én megtartott ülésén megtárgyalta az egyes büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódó törvények módosításáról szóló T/12617. számú törvényjavaslatot, és azt 20 igen, 5 nem szavazattal, tartózkodás nélkül általános vitára alkalmasnak találta.

A bizottsági ülésen elhangzottakból két dolgot emelnék ki. Egyrészt minden felszólaló kifejtette, egyetért azzal, hogy a közvetítői eljárás a szabálysértési eljárásban bevezetésre kerüljön. A másik, ami viszont vitát váltott ki, hogy ügyvédjelölt a törvényszék előtti eljárásban védőként eljárhasson-e. Itt azokról az ügyvédjelöltekről van szó, akik egyéves ilyen gyakorlattal rendelkeznek. Álláspontom szerint a felvetett problémákra a kormány képviselője megfelelő választ adott, különös tekintettel arra, hogy elmondta, ez utóbbi javaslat a Magyar Ügyvédi Kamara kérése volt.

Így ilyen arányban a bizottság általános vitára alkalmasnak találta a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu