DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt kúriai Elnök Úr, Elnökhelyettes Úr! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Kúria elnöke egy volt kollégájától, Majláth György volt kúriai elnök úrtól származó idézettel kezdte expozéját. Azt gondolom, azok a gondolatok, amelyeket az elnök úr megfogalmazott, a mai napig nem koptak meg, érvényesek, és örülök, hogy a Kúria elnöke ennek szellemében kívánja folytatni munkáját, ennek a filozófiának a mentén.

Egy dolgot ajánlanék csak nagy tisztelettel az elnök úr figyelmébe: az idézet több mint száz évvel ezelőttről származik, és azóta a jogfejlődés behozott egy újabb elemet ebbe a körbe, ez pedig az emberi tényező. Annyit kérnék az elnök úrtól - tekintettel arra és egyetértve egyébként Majláth György volt kúriai elnök úr szavaival, hogy a könnyeket és a fenyegetéseket nem szabad figyelembe venni -, és úgy gondolom, hogy az embert mint tényezőt igenis érdemes figyelembe venni. Ha már a büntetőjog szóba került itt talán más képviselőtársaimtól is, akkor ott kifejezetten megjelenik a személyben rejlő társadalomra veszélyessége mint szempont, amit a jogalkalmazónak figyelembe kell venni, és ha egy kicsit feljebb nézünk, akkor a humanitás elve is. Ezzel talán ki lehet egészíteni a volt kúriai elnök úr szavait, és akkor nemhogy egy megkopott, hanem kifejezetten modern szemléletet tükröző és követendő gondolatmenetnek tarthatjuk, amit az elnök úr idézett.

Úgy hiszem, hogy a Kúria jelenlegi elnöke egy alapvetően jó állapotban lévő szervezetet vett át, és olyan személyekkel, tekintve itt a bírói állományra is és a tisztviselői állományra is, és itt nem az elnök úr érdemeit szeretném csökkenteni, de mondjam azt, nem volt nehéz továbbvinni. Nem volt nehéz továbbvinni. Természetesen új feladatok társultak a régi, meglévő feladatokhoz, és azt gondolom, elsősorban ez okozhatta a legnagyobb kihívást a Kúria új elnöke részére, hiszen ezeknek az új feladatoknak meg kellett felelni nemcsak a szervezeti struktúra átalakítása révén, hanem a személyi állomány bővítése révén is. Erről az elnök úr egyébként már - nem is emlékszem, hogy melyik rendezvényen, talán a bírák napján - be is számolt, és be is mutatta azokat az új munkatársakat, bírákat, akik ezt az új feladatot el fogják látni.

Hadd emeljem ki ebben a körben - és kifejezetten köszönöm az elnök úrnak a frakcióm és a magam nevében is -, hogy a bírák kényszernyugdíjazásával kapcsolatban olyan hozzáállást tanúsított, amely, azt gondolom, indokolt és méltó volt: fenntartotta azoknak a bíráknak a helyét a Kúrián, akiket érintett a kényszernyugdíjazás, így nem okozott különösebb nehézséget később visszavenni őket, amikor az Európai Bíróság formálisan is kötelezte erre Magyarországot. Olyannyira fenntartotta ezeket a helyeket, hogy azokat a bírákat, akik kívánták, nem bírói, hanem más státusban, de ott tartotta fizikailag is a Kúrián, és részt tudtak venni a további munkában. Azt gondolom, ez a hozzáállás példaértékű ebben a témában.

(9.40)

Soha nem illettük kritikával a kúriai feladatok, mondjam úgy inkább, a szakmai irányítás és az igazgatási irányítás kettéválasztását. Ez is egy legitim modell, a másik is legitim modell. Azonban a Kúria státusát - és talán itt azért érdemes kevesebb szót ejteni a bírósági átalakításról, a bírósági szervezetrendszer átalakításáról, mert a Kúriát magát - talán egy kicsit kevésbé érintette ez, hiszen bár a személye által összekapcsolódott a kettő, a Kúria mégis egy nagyfokú önállóságot élvezett az Országos Igazságszolgáltatási Tanácstól, tehát mint minden bíróság vonatkozásában az OIT volt az igazgatás központja, a Kúria esetében nem. Tehát ez a kettéválasztás szervezeti értelemben, azt gondolom, hogy talán kevesebb problémát okozott, és kevesebb jelentőséggel bír itt.

Ahogy Papcsák képviselő úr fogalmazott, hogy egy kiérlelt vita zajlott erről a parlamentben, hát kormánypárti képviselőként én is ezzel az elegáns megfogalmazással élnék valószínűleg, amit ő használt, és valószínűleg így illetném ezt a két évig tartó huzavonát, ami nemzetközi és hazai fórumokon, beleértve a Magyar Országgyűlést is, folyt ebben a témában, és végül is arra vezetett, hogy az igazságügyi reformnak nagyjából 80 százalékát a kormány visszavonni kényszerült. De én azt gondolom, hogy itt ennél többet ez a téma nem érdemel.

Elnök úr beszámolóját, hogyha egy rövid mondattal kéne illetnem, akkor azt mondanám róla, hogy egy korrekt szakmai beszámoló. Ez talán a legfőbb oka annak, ami miatt a képviselőcsoportunk ennek elfogadását és az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat elfogadását támogatni fogja.

Talán két-három dologról érdemes egy picit bővebben szólni. Az egyik, amiben úgy tűnik, hál' istennek, egyetértés van köztünk és elnök úr felfogása között, ez a jogegységi eljárásoknak a szerepe. Én úgy gondolom, hogy ha már az igazgatási és a szakmai irányítás szétválasztására sor került, akkor az kifejezetten azt az irányt mutatja, és abba az irányba tereli mind a jogalkotót, mind a jogalkalmazót, hogy a Kúriának legfontosabb feladataként a jogegység biztosítását határozza meg. Fontos feladat az ítélkezési tevékenység is, de én úgy hiszem, hogy talán a legtöbbet a Kúria a jogegység biztosításával tehet. Éppen ezért én szorgalmaznám azt, hogy a jelenleginél és a beszámolóban szereplő példákhoz képest szélesebb körben, nagyobb számban kerüljön sor a jogegységet biztosító különböző kúriai állásfoglalásokra, döntésekre. Én azt kérném elnök úrtól tisztelettel, hogy ezt a folyamatot próbálja meg katalizálni, hiszen tudom, hogy nemcsak rajta múlik, de úgy hiszem, a Kúria elnöke bír olyan tekintéllyel a magyar bírói karban, hogy komoly szerepe van abban, hogy honnan és milyen beadványok és kezdeményezések érkeznek a Kúriához ebben a témakörben.

Külön köszönöm elnök úrnak az utalást a párbeszéd jelentőségére. Én az alkotmányügyi bizottságban is megfogalmaztam egy kérést, és elnök úr nem zárkózott el ennek a - nyilván technikai értelemben elnök úr eldönti, hogy milyen módon való - teljesítésétől, nevezetesen, hogy a szakmai vagy a hatalmi ágak közti párbeszéd nyilvánuljon meg abban is, hogy a Kúria a javaslatait közvetlenül az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság számára küldje meg; nem feltétlenül csak az OBH-n keresztül, hanem önállóan és közvetlenül is, nyilvánvalóan ennek a konkrét módszereiről elnök asszonnyal majd tudnak egyeztetni. Szeretnénk ugyanis azt látni a jogalkotási folyamatban, hogy melyek azok az indítványok, amelyek a Kúriától érkeznek, melyek azok, amelyek az OBH-tól érkeznek, és melyek azok, amelyek ezektől a szervezetektől függetlenül vagy adott esetben ezekkel a véleményekkel ellentétes módon futnak be.

Azért is indokolt ez, és itt majd elnök asszony beszámolójával kapcsolatban is ki fogok erre térni, hogy jó lenne, hogyha tudnánk konkrétan azt, hogy mely jogszabályokat véleményezte a Kúria, melyeket az OBH, és ezeknek mi lett az eredménye, milyen kezdeményezéssel éltek, és ennek lett-e eredménye a Magyar Országgyűlésben. Hiszen hogyha tudjuk azt, hogy a Kúria elnöke szakmai alapon valamit támogat, akkor értelemszerűen ez a tény a mi frakciónk számára egy nagyon erős érv. Nagyon erős érv a tekintetben, hogy egy javaslatot támogatunk-e vagy sem, hiszen biztosak vagyunk abban, hogy a Kúria kizárólag szakmai alapon teszi meg az előterjesztéseit a joggyakorlatra tekintettel.

Éppen ezért tehát kérném elnök urat, hogy egy picit talán a párbeszédet erősítse a hatalmi ágak között. Mi készséggel állunk rendelkezésre akár konzultációra, akár arra, hogy ezeket a javaslatokat, jogszabály-kezdeményezéseket támogassuk, és az Országgyűlés úgy tudja tenni a dolgát, ahogy az megfelel a jogalkalmazó számára is.

Tisztelt Országgyűlés! Én úgy gondolom, hogy jelzésértéke is lehet és van annak, hogy egy parlamenti frakció, főleg, ha az ellenzéki frakció, főleg abban az esetben, amikor az adott szerv elnökének a kinevezése nem ennek a frakciónak az egyetértésével történt meg, nem használja ki teljes egészében az időkeretet, hanem azt mondja, hogy a beszámoló úgy, ahogy azt előterjesztette a hatalmi ág vezetője, megfelel.

Éppen ezért én a felszólalásom be is fejezem azzal, hogy megköszönjem nemcsak elnök úr munkáját, hanem megköszönjem minden kúriai bíró és minden kúriai igazságügyi alkalmazott munkáját, amely, én azt gondolom, hogy kiemelkedő, és sok sikert kívánjak a hasonló folytatáshoz.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu