DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Asszony! Először is szeretném azzal kezdeni, ami mindenképpen elismerésre méltó a beszámolóban, én azt gondolom, hogy múlt évben az Országos Bírósági Hivatal részéről többek között a képzések dolgában (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: Nincs itt a kormány, így nem tud kérdezni.), a képzések fejlesztésének a dolgában, illetve ami elhangzott az elnök asszony beszámolójában, a mediáció rendszerének a kiépítésében, fejlesztésében nagyon fontos előrelépések történtek, és nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy egyébként a bírói képzésben mekkora elmaradás van több évtized óta. Tehát azt gondolom, hogy azok a törekvések, amiket elnök asszony ismertetett, azok mindenképpen üdvözlendők.

Ugyanakkor - zárójelben hozzáteszem, mert itt kiabál Gaudi képviselőtársam, hogy nincs itt a kormány - nem kormány-előterjesztésről beszélünk (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: De illik itt lennie! - dr. Répássy Róbert visszatér az ülésterembe.), illik itt lenni, ez így van, sőt illenék a Fidesz-KDNP-frakciónak is itt lennie akkor is, hogyha nem éppen a rezsiblöffről fogadnak el politikai nyilatkozatot, mert akkor teljes számban jelen voltak az Országgyűlésben. (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: De tényleg, atomtámadás van?) Tehát visszatérve a tárgyhoz (Dr. Répássy Róbert: És hol az LMP?) azt gondolom... (Az elnök csenget.)

Forrás: parlament.hu