GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Szóval ez az az álságos kormányzati propaganda, amit önök művelnek. Ön is most csak a bruttóról beszél, és nem hajlandó beszélni arról, hogy ebből mennyi maradt a borítékban. Tehát nyert egyszer a Fidesz a propagandával, nyert az állami költségvetés minden minimálbéres után havi 38-40 ezer forintot, és nyertek azok, az átlagnál nagyobb jövedelműek, akik nyertesei az adóátrendezési folyamatnak, ahogy ezt Orbán Viktor miniszterelnök elmondta. De kik vesztettek? Vesztettek a minimálbérből élő pályakezdő fiatalok, a gyerekeiket már útra bocsátó felnőtt családok, és vesztettek a kis- és közepes vállalkozások.

(17.10)

A befejező mondatom, hogy igazoljam az ön álságos állítását. Államtitkár úr, abból az összegből, ami 2010-ben volt a minimálbér, 83 százalékot kaptak zsebbe a munkavállalók. Az önökéből most 67 százalékot! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Tessék már megmondani, hogy melyik a nagyobb!

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu