GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nyilván nem lehet mással kezdeni, csak azzal, hogy orcátlanság ilyen értelemben különbséget tenni önkormányzat és önkormányzat között, csak azért, mert az egyiket egy fideszes, a másikat meg egy szocialista vezeti.
A másik része a történetnek, amiről Botka László képviselőtársam kevesebbet beszélt, de egy mondattal megemlítette, hogy tudják, azok az intézmények, amelyeket átvettek - oktatási intézményekről beszélek -, és egy közös fenntartó keretei között működtetnek - Klebelsberg -, ezen intézményfenntartó, Klebelsberg Intézményfenntartó valójában abban a rövid időintervallumban, ami a háta mögött van, milyenfajta viselkedést tanúsít, szeretném csak egy mondattal jelezni önöknek. Olyanfajtát, hogy nem úgy általában vetten, hanem adott esetben magánszemélyeknek, tanároknak, vizsgáztatóknak, sok mindenki másnak 3 hónapos, 6 hónapos, 8 hónapos időintervallum tekintetében sem fizeti ki azt, ami kötelezettsége lenne. No, ezt csinálják önök: felhalmozzák a tartozásokat, nem számít, jöhet utánam a vízözön, 2014 tavaszán elveszítik a választásokat, majd oldja meg más ezt a kérdést! (Derültség a kormánypártok soraiban.) Ez egy elég becstelen magatartás!
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés