GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én meg abban bízom, hogy Puskás Imre képviselőtársam nem fog részt venni ebben a vitában, merthogy ma akkor, amikor a pályakezdők közel 30 százaléka az utcán kezdi az életét, ma akkor, amikor a tartósan munkanélküliek részaránya több mint a fele a regiszterben lévőknek, ma akkor, amikor önök 9 hónapról 3 hónapra csökkentették az álláskeresési támogatás időtartamát, miközben az elhelyezkedés átlagos időtartama 18 hónap, jól hallja, 18 hónap, hatszorosa annak, mint amennyi álláskeresési támogatás van, miközben a befizetett járulékok, munkaadók és munkavállalók által befizetett járulékok egyharmadát sem fordítják arra, hogy az álláskeresőknek kezet nyújtsanak, ma akkor, amikor a halmozottan hátrányos helyzetű térségben nő a feszültség e tekintetben, azt gondolom, önöknek lett volna mit tenni e tekintetben.
Az a kormány e vonatkozásban befogadó volt, amit mi vezettünk. Igen, nem kitaszította az embereket és magukra hagyta, hanem kezet nyújtott nekik. Önök pedig hátat fordítanak azoknak, akik bajban vannak, meg eltolják a kezüket.
A foglalkoztatáspolitikát érintően pedig, csak azért, hogy tiszta és világos legyen az ön számára is: 2008 ősze, a pénzügyi-gazdasági világválság beköszönte előtt 3 millió 924 ezer ember dolgozott ebben az országban, de nem a statisztikai bűvészkedések eredményeképpen, mint ma, hogy 500 ezer ember kint van a határon kívül, nem ezen a 93 ezer négyzetkilométeren dolgozik, hanem kint, más országokban, és mivel az egy évnél nem hosszabb futamidejűeket beszámolják a magyar statisztikába, több százezer főt, ebből fakadóan eleve egy olyan helyzetet teremtenek, mintha jobb lenne a helyzet. És akkor még a közfoglalkoztatottak százezreiről ne is beszéljünk, ami mértékadó növekedést mutat a korábbi időszakhoz képest. Szóval, statisztikába ne menjen bele a képviselőtársam, mert abba csak meg tud bukni, mint az elemiben!
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés