MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Jakab Istvánnak szeretnék ismét reagálni. Ezt a fejezetet, ahogy ön is beismerte, a Fidesz-kormány zárta le, a mezőgazdasági, vidékfejlesztési fejezetet, és azokban már ezek a számok, illetve az az arány, ahogy növekszik évről évre a területalapú támogatásunk, szerepeltek. Az, hogy végül még Koppenhágában az utolsó aláírásnál lehetett volna rajta módosítani, semmiben nem csökkenti az önök szerepét, úgyhogy ezt nem tudom elfogadni semmiképpen kibúvóként. Önök ezt a feltételrendszert elfogadták, aláírták, és ami még súlyosbítja a történetet, hogy sem ellenzékben, sem azóta kétharmaddal nem próbáltak ezen változtatni.
Ami pedig ezeknél a számoknál, illetve az arányoknál még durvább, az az, hogy például a termőföld kérdéskörében nem tettek semmiféle próbálkozást azzal kapcsolatban, hogy a föld kikerüljön a tőke fejezet alól. Ha már érintjük az Európai Uniót, akkor ezt is meg kell itt említenem, hogy ezzel kapcsolatban is komoly elmaradásaik vannak, hiszen ezt nem lehet megúszni, előbb-utóbb, ha komolyan gondolja egy kormány azt, hogy a magyar földet meg akarja védeni hosszú távon a külföldi és hazai spekulánsokkal szemben, akkor ezt nem lehet megúszni, és ezt a szabadságharcot meg kell vívni. Úgyhogy úgy gondolom, hogy ez nem érv, amit ön elmondott, és igenis Koppenhágában már úgy került a végső aláírásra ez a javaslat, hogy az önök által letárgyalt fejezetben ezek az arányok és ez a növekedési ütem már szerepeltek, így ezt tényleg nem tudom elfogadni. Ezt fontos volt elmondanom.
Köszönöm, elnök úr. (Szórványos taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés