ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A kormány jelezte, hogy nem kíván válaszolni most az elhangzottakra.
Így az utolsó napirend utáni hozzászólás következik, ugyancsak a Jobbik frakciójából, Magyar Zoltán képviselő úr: "A 2014-es költségvetés Vidékfejlesztési Minisztérium fejezetének legnagyobb veszteseiről" címmel. Öné a szó. (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Nincs itt.) Bocsánat, nem tartottam névsorolvasást, elnézést kérek. Nincs jelen képviselő úr, akkor nem várjuk meg, merthogy ő későbbi időpontra készült. Ebben az esetben nincs mire válaszoljon a kormányzat.
Megköszönöm munkáját a technikus kollégáinknak, a főtitkárság munkatársainak, az írnokoknak-jegyzőkönyvvezetőknek is és persze jegyző uraknak is, a kormány képviselőinek is. Jó éjszakát kívánok.
Holnap reggel 8 órakor folytatjuk munkánkat, a televízió nézői is bekapcsolódhatnak a reggeli adásba. Viszontlátásra.
(Az ülésnap 21 óra 7 perckor ért véget.)
Göndör István s. k.
Móring József Attila s. k.
jegyző
jegyző
Nyakó István s. k.
Spaller Endre s. k.
jegyző
jegyző
Dr. Szűcs Lajos s. k.
jegyző
A kiadvány hiteléül:
Dr. Bárány Tibor
az Országgyűlés Hivatala törvényhozási főigazgató-helyettese
Szöveghű jegyzőkönyv
" A 2010-2014-es országgyűlési ciklus
55723 Az Országgyűlés őszi ülésszakának 19. ülésnapja 2013. október 28-án, hétfőn 55724
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés