HIDVÉGHI BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Engedje meg, hogy egy mondatot idézzek abból a nyilatkozatból, amit a Székely Nemzeti Tanács nevében Izsák Balázs tett közzé a tegnapi megmozdulás végén. Idézem: "Kérjük Magyarország kormányát, kérje Románia kormányától a két ország közti alapszerződés tiszteletben tartását, különös tekintettel annak 15/9. cikkére. Nekünk, székelyeknek alapvető érdekünk, hogy Magyarország és Románia között jó legyen a viszony, a békés, építő együttműködés és az Európai Unió tagállamainak közös alkotmányos öröksége jegyében."
Valóban nagyon fontos, hogy minden eszközt megragadjunk. Itt az európai intézmények is fontos szereplők, elsősorban az Európa Tanács, amely messzebbre ment és bátrabban kiállt ebben az ügyben, mint például az Európai Unió, ezt tudjuk a legutóbbi időszak fejleményeiből is.
Nagyon lényeges az, hogy egy Európa tanácsi dokumentum megállapította például azt 2003-ban, hogy helyi konfliktusok kezelésében az autonómia egy kiváló eszköz, és erre példákat sorolt, ez ügyben határozatot hozott. Arra biztatom a Külügyminisztériumot, hogy minden lehetséges eszközzel ezen fórumok vagy akár az Európai Parlament mint politikai terep igénybevételével is támogassa ezt a székely és erdélyi magyar kezdeményezést.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés