VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Három és fél évvel ezelőtt - nem hiszem, hogy most már titkot árulok el vele -, miután a miniszterelnökünk tájékozódott az ország gazdasági állapotáról, bennünket, képviselőket úgy tájékoztatott, azzal a képpel, hogy úgy néz ki az ország gazdaságilag, mint az az ember, aki a szakadék szélén lecsúszott, és az utolsó pillanatban elkapott egy gyökeret. Két lehetősége van, illetve három. Az egyik, hogy tartsa magát, amíg csak tudja. De ha elszakad a gyökér, akkor mi lesz? Meddig bírja a karja tartani a súlyát? Mi lesz, ha el kell engedni azt a gyökeret? Vagy van még egy olyan lehetőség, hogy segítségért kiált, de a segítség nem ingyenes. Az nagyon drága. Ezért a lehetőség, amelynek útján elindultunk, az, hogy megpróbáljunk kimászni a szakadékból, lehetőleg a saját erőnkből.

Amikor a 2014-es költségvetést végiglapozva átnéztem, az jutott eszembe, amit a miniszterelnök úr akkor mondott, és az töltött el nyugalommal és bizalommal, hogy ez a költségvetés már azt bizonyítja, hogy nemcsak kimásztunk a szakadékból, de elindultunk egy olyan úton, amely reménységgel tölthet el bennünket.

Mi jellemző erre a költségvetésre? Egy nyugodt költségvetés. Egy nyugodt, békés ország költségvetése. Olyan országé, amely országnak bizalma van, bizalma a polgáraiban, bizalma a polgárai munkájában, és nem szorul külföldi segítségre. Otthagytuk az IMF-et, saját erőből állunk meg a magunk lábán, és igaz, lehet, nem teljesen, csak van valami igazság az ellenzék azon mondásában, hogy bizony az adósság még jócskán megvan. Igen, de egész más összetételű adóssággal állunk szemben, mint amikor elindultunk három és fél évvel ezelőtt. A magyar állampolgárok bizalmát jelzi az állampapírok vásárlása, és az utána járó kamatot majd itt fogják elkölteni, és növelni fogja ez is a gazdaságot, a továbblépést.

Mi jellemző erre a költségvetésre? Nem a megszokott költségvetés a választási években. Nem választási költségvetés. Annak kapcsán, amit valamelyik nap Mesterházy Attila elmondott, hogy ha majd ők győznek, akkor mi lesz itt, mi mindent fognak adni a népnek, az volt a gondolatom, hogy most sírjak vagy nevessek. Az Úristen őrizzen meg bennünket attól, hogy megint segélyből kezdjen el osztogatni, de még abból sem tudná teljesíteni azt, amit felsorolt. Én remélem, hogy a népünknek is van annyi bölcsessége, hogy nem hitt el belőle talán egy szót sem.

Ez a költségvetés nem ígért lehetetlent. De jellemző rá, amit az egyik legnagyobb értékének tartok, többen elmondták már, a családcentrikusság, és az a bölcsesség, amit még annak idején édesapámtól tanultam, aki azt mondta: kisfiam, mindig addig nyújtózkodj, amíg a takaró ér. (Babák Mihály: Sokan elfelejtették!) Amikor elmondtam a magam kívánságait, hogy mit szeretnék, édesapám mindig azt mondta: miből, fiam? Én is ezt kérdezem a tisztelt ellenzéktől, amikor ígérget, hogy miből. (Dr. Pál Tibor: Stadionokból!) Igen? Nem kell stadion? Nem kell sport? (Göndör István: Amikor nagy a baj, akkor nem!) És még ezt mondják is, még ezzel dicsekednek is? (Baracskai József: Addig nyújtózkodj...!) A lerobbant... Bocsánat! (Az elnök csenget.) A lerobbant stadionok, ahol már nemcsak azért nem lehet nemzetközi meccset játszani, mert olyan rossz a futballunk, de azért sem, mert nem jönnek már oda be csapatok. Ne vicceljünk már azzal, hogy két stadionnal meg lehetne oldani azt a sok ígérgetést, amit önök tesznek. De ne szóljanak bele! Most nálam van a szó, ugye, elnök úr?

Forrás: parlament.hu