DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt egy hétben és akár a mai napon is a kormánypárti képviselőktől hallottuk, lehet a költségvetésről beszélni általánosságban, lehet számokkal dobálózni, sőt lehet azokkal trükközni, elég, ha csak az államadósság-számításra gondolunk, lehet azután a kormánypropagandának megfelelő következtetéseket ezekből levonni, és lehet utána erre kommunikációt építeni, majd azt szajkózni, hogy Magyarország jobban teljesít, de lássuk be, hogy ennek semmi értelme nincsen, hiszen mindez, a költségvetés is csak annyit ér, amennyit mi ebből érzünk, és hiába van egy szép színes máz az épületen, ha a valóság más, ha belül omladozik, és belül, ott élnek az emberek.

Visszanéztem az előző évi költségvetési vitát, no nem a teljes egészét, de jó sokat belőle, és azt láttam, hogy önök akkor is azt mondták, hogy az is, az előző évi is a létező legjobb költségvetés volt. Ma már látjuk, hogy mit hozott, hogyan csapódott le a mindennapokban. Egypár területet emelnék ki azok közül, amelyek a vesztesei voltak ennek az évnek, és amelyek láthatóan vesztesei lesznek a következőnek is, és ha igaz lenne az önök állítása, hogy Magyarország jobban teljesít, akkor ez nem fordulhatna elő. Nem fordulhatna elő, hogy épp a leghátrányosabb helyzetben lévőket hozza még nehezebb helyzetbe ez a költségvetés. Nem fordulhatna elő, hogy az Egészségbiztosítási Alapban a rokkantsági rehabilitációs ellátásra szánt forrás 4 milliárd forinttal csökken. Nem fordulhatna elő, hogy a megváltozott munkaképességűek keresetkiegészítése 20 százalékkal, azaz 100 millió forinttal csökken, és nem fordulhatna elő az sem, hogy a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási támogatása 700 millió forinttal csökkenjen, pedig a megváltozott munkaképességűek most is nagyon nehéz helyzetben vannak.

Én ismerek olyan céget, ahol éppen az elmúlt hetekben az elkeseredett dolgozók petíciót írtak alá több százan, mert nem bírták tovább, mert nem bírták azt, hogy forrás hiányában elvonták a kedvezményeiket, és nem bírták azt, hogy már a műszakpótlékot sem fizették ki nekik, hiszen olyan munka törvénykönyvét hoztak, amely lehetővé teszi azt, hogy egy hónapig délelőtt, egy hónapig délután dolgozzanak, így ne kelljen kifizetni a műszakpótlékot. Havi 25 ezer forinttal csökkent ezeknek a nehéz sorsú embereknek a bére, és ez volt ebben az évben. Mi lesz most, amikor az előzőekben ismertetett módon csökkenni fog még az eddigi költségvetésük is? Persze, ez egy költői kérdés, mint ahogy talán az is költői kérdés, hogy mi lesz az államosított iskolákkal. Konkrét példát mondanék most is: Szombathelyen a sajátos nevelési igényű gyerekeket nevelő és oktató Aranyhíd Központ szeptemberben úgy kezdte el a tanévet, hogy a 17 gyógypedagógusból csak 3 állt rendelkezésre. És miért? Azért, mert nem volt forrás.

Azt gondolom, hogy ez több, mint károkozás. S ha mellétesszük: tényleg jobban teljesít önök szerint Magyarország?

(11.30)

De mondhatnám ugyanezt a felsőoktatással kapcsolatban is. Itt is egy nyugat-magyarországi példát hoznék. A Nyugat-Magyarországi Egyetem költségvetése 2010-ben még 10,4 milliárd forint volt, míg 2013-ban 5,2 milliárd forintra csökkent. Ma csőd közeli állapotban vagyunk, mert ma még nem fizették ki az oktatók bérét erre a hónapra vonatkozóan, nem fizették ki az ösztöndíjat sem, és azt mondták, hogy valószínűleg nem is fogják tudni kifizetni év végéig. De persze, hogy ha egy másik kontextusba helyezem ezt, látszik, hogy ez beleillik a kormány terveibe, hiszen önök úgy gondolkoznak, hogy csak az tanuljon, akinek van pénze, akinek nincs, annak pedig ne legyen semmi esélye.

Látszik, hogy az önök elképzelése szerint egy szűk elit termelődik újra. Ők kapnak kedvezményeket, és valójában ők ennek a költségvetésnek is és az önök eddigi összes költségvetésének a nyertesei.

Feltehetném azt a kérdést is, hogy mi lesz az önkormányzatokkal - elsősorban most itt a kistelepülési önkormányzatokra gondolok. Nem tudom, jártak-e mostanában ilyenekben. Aki a magyar valóságban él, pontosan tudja, hogy az önkormányzati adósságelengedést úgy hívni, hogy az az önkormányzatok megmentése, az a legtöbb helyen hazugság. Mert az önkormányzatoknál korábban ott hagyott adók elvonása többszörös veszteséget okozott, főleg azoknak az önkormányzatoknak, amelyek tisztességesen és becsületesen terveztek és gondolkoztak. Hiába vannak az átvett hitelek, sokkal rosszabbul jártak. Itt is mondok egy konkrét példát, bár a település nevét nem szívesen mondom, mert nem akarom rossz helyzetbe hozni őket, de egy kistelepülésen, ahol a közelmúltban jártam, mondták el, hogy nekik évente 1 millió forintot jelent nyereségként az adósságelengedés, és 45 millió forintot hoz évente az a veszteség, hogy az adókat nem ők kapják meg, hanem a központi költségvetés. Persze önök hiába küldik ki ilyenkor a szórólapokon azt, hogy megmentették a települést, ezt senki nem fogja elhinni. Ők azt érzik ebből, hogy a hagyományos ünnepeik, ami volt három-négy-öt egy évben, egyre kevesebb kerül megrendezésre, mert spórolnak, mert azt tudják, hogy a következő évben, ha így megy tovább, akkor a villanyszámlájukat sem fogják tudni kifizetni. Tehát az látszik, hogy az idei év is a kistelepülési önkormányzatok számára forráshiányos, működési gondokkal teli év lesz.

A megoldás most ebben a pillanatban nem tudna más lenni, mint hogy oda kell adni a rendelkezésre álló forrásokat, legalább most hadd gazdálkodjanak ezzel helyben, de semmiképpen nem utólag odaadni, és semmiképpen sem pályáztatva, ki tudja, milyen pályázatokra.

Azt gondolom, hogy ez egy óriási hiba, ha megint ebben a költségvetésben is a kistelepülésen élők lesznek a vesztesek, és hogy az önök torz elosztási rendszere őket és az összes hátrányos helyzetűt sújtja, mert azért azt látni kell, hogy egy torz újraelosztás zajlik, hogy a jóléti juttatások nagy része a felső középosztály felé áramlik, miközben a szegények egyre kevesebb pénzt és ehhez viszont egyre nagyobb ellenőrzést kapnak. Ez a Fidesz világa, ez Orbán világa, ez az önök költségvetése, amit mi nem tudunk támogatni.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu