GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetést megalapozó törvényt szerintem akkor kellene tárgyalni, mielőtt a költségvetést tárgyalja a Ház, ugyanúgy, ahogy az adótörvényeket is, mert mind a kettőnek kihatása van a költségvetésre. Ezt önök nem így csinálják, de nem is kezdem el firtatni, hogy miért nem, egyszerűen azért, mert érdektelen az önök számára, hogy az adótörvény keretei között vagy a költségvetési törvényt megalapozó törvények keretei között mi hangzik el. Önök eldöntötték, milyen költségvetést csinálnak, olyat, ami nem a magyar emberek érdekét szolgálja, aztán ezen az úton mennek.

Ékes képviselőtársam, amikor a munkaerő-piaci kérdéseket érinti, akkor a figyelmébe csak azt szeretném ajánlani, hogy nézze meg, hogy három és fél év elteltével mit sikerült csinálniuk. Azt sikerült csinálniuk, hogy egyre több a munkanélküli ebben az országban, a gazdasági-pénzügyi válságot megelőző időszakhoz képest több mint százezerrel nőtt a számuk, egyre kevesebben tudnak dolgozni itt Magyarországon, ezen a 93 ezer négyzetkilométeren, mert kitaszítják őket külföldre, és egyre kevesebb pénzért tudják ezt tenni, mert olyan munka törvénykönyvet szültek, amelynek eredménye az, hogy akár a pótlékok tekintetében és sok minden egyéb másban elvettek az emberektől.

Babák képviselőtársam, a felsőoktatás kapcsán csak azt a két számot vesse egymáshoz, ami arról szól, hogy a kormányváltás előtt 186 milliárd, a kormányváltást követően most 123 milliárd forint van a költségvetésben (Babák Mihály: Nincs gyerek!) a felsőoktatás finanszírozására, amelyet önök teremtenek meg.

Egy szó mint száz, ez a költségvetés gyakorlatilag azt szolgálja, hogy az emberek még kiszolgáltatottabb helyzetbe kerüljenek, mint amilyenben vannak, ott, ahol nehéz a helyzet, ott önök nem nyújtanak kezet, odafordulnak mindig, ahol egyébként is jól megy. Önök tehát antiszolidáris tevékenységet folytatnak, olyat, ami ebben az országban nem célszerű és nem szükségszerű. Változtatni kell ezen.

Elnök úr, köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu